A Pénzcentrum Mészáros Judittal, a Baraka Világjáró Utazási Iroda irodavezetőjével járta körbe az új trendeket, desztinációkat, utazási szokásokat.
Ugyan a főszezon alatt már kevés olcsó repülőjegyes utat találunk, azonban az utószezon és az őszi utak még mindig jutányos áron lefoglalhatók. Nem árt viszont sietni a repülőjegyek megvásárlásával, mert az árak hamarosan nőhetnek. Van persze olyan időszak, amit érdemes lesz elkerülni, mivel akár másfélszeresét is fizethetjük ilyenkor.
Aki most szeretné lefoglalni a nyaralását, még mindig nincs elkésve, ugyanis több, tipikus tengerparti nyaralóhelyre még találhatunk last minute jegyeket. A repjegy.hu ajánlatai között böngészve
- Máltára,
- Ciprusra,
- Mallorcára és
- Grand Canariára is találunk 30-40 ezer forint körüli jegyeket.
Ezek az ajánlatok azonban már nem a főszezonra, hanem tipikusan az utószezonra vonatkoznak, vagyis szeptemberi utazásról van szó. Ugyan elsőre úgy tűnhet, hogy ekkor már nem érdemes tengerpartra utazni, azonban ezeken a helyeken a jó klímának köszönhetően még ekkor is jó idő van, sőt, aki a 35 fok körüli hőmérsékletet már elviselhetetlennek tartja, a szeptemberi utazással ezt is elkerülheti. Attól viszont ilyenkor sem kell tartani, hogy nagyon hideg lenne, és a déli elhelyezkedés miatt a nap is erős ezeken a szigeteken.
Nemcsak tengerpartra érdemes most foglalni
Nemcsak a tengerparti nyaralást érdemes most lefoglalni, ugyanis az őszi hétvégékre (vagy akár teljes hétre) a fapados társaságok ajánlatai között még most is találunk jó áron repülőjegyeket. Ha viszont kifejezetten az őszi szünet idejére foglalnánk, akkor azt láthatjuk, hogy a légitársaságok erősen megnyomták a tintát a papíron, mivel
Bármelyiket is válasszuk, nem érdemes sokat várni a foglalással, ugyanis az árak hamar megindulnak felfelé, ahogy egyre többen érdeklődnek ezek iránt.
Ha szeptemberben utaznánk, akkor a sok múzeummal kecsegtető helyekből ezeket érdemes megnézni, itt fejenként 30-40 ezer forintos jegyeket találhatunk:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCreditnél 6,64% a THM, míg a MagNet Banknál 6,76%; az Erste és a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál pedig 7,00%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
- Madridba,
- Barcelonába,
- Londonba,
- Moszkvába,
- Varsóba vagy
- Rómába is.
Ezek alapvetően egy hét hosszúságú utak, amelyeknél érdemes figyelembe venni, hogy a szálláshelyek árai között nagy eltérések lehetnek. Tipikusan olcsó szállást inkább a kelet-európai országokban találhatunk, de méretéből adódóan a déli országok nagyvárosaiban is lehet jó ajánlatokat találni.

Rém értékes papír lapul rengeteg magyar fiókban: sokan nem is tudják, mennyire sokat is ér valójában
Nemcsak az utazási szabadságról, hanem egy ország diplomáciai súlyáról és nemzetközi megbecsüléséről is képet ad a világ útlevél-erősorrendje.

Nem tágít a brutál hőség, jövő héten sem ússzuk meg a kánikulát: 36-39 fok is lehet, meg fogunk főni
A jövő héten folytatódik a kánikula, a hét második felében a legmelegebb órákban akár 39 fokot is mérhetünk.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Ingyenes és könnyen elérhető: egyre többen használják a hulladékudvarokat
Aranykuka kampányt indított a MOHU.
-
Vállalkozásod van? Így csökkentheted az áramköltségeket akár harmadával, beruházás nélkül
Szalai Sándort, az E.ON szakértőjét kérdeztük az energiaszolgáltató új tarifacsomagjáról.
-
Érdemes már most bevásárolni az iskolakezdésre: néhány trükkel tízezreket spórolhatunk
Kedvező áron juthatunk iskolaszerekhez a Penny kínálatában.


