A BKK a 31-es autóbusz igénybevételét ajánlja helyette.
Nőtt a magyarországi fürdők forgalma az első fél évben: átlagosan 2-4 százalékkal jegyeztek eddig több vendéget, mint 2015 egyébként is magas látogatottságot produkáló azonos időszakában - írta a Magyar Idők.
A napilap cikke szerint a fürdők és az üzemeltetők arra számítanak, hogy a nyári főszezonban ennél is nagyobb növekedés lesz a látogatottságban, ami becslések szerint árbevételeik3 százalékos emelkedését eredményezi majd.
Juhász Szabolcs, a Magyar Fürdőszövetség főtitkára a Magyar Időknek elmondta, hogy az előző év nyarának átlag feletti hőmérséklete a hazai fürdőkben rég nem látott vendégforgalmat eredményezett. A szövetség tagjai tavaly nyáron közel 20 százalékos bevétel- és 11 százalékos fürdővendégszám-növekedést mértek 2014-hez képest.
A főtitkár hangsúlyozta, hogy továbbra is népszerű a Széchenyi-pihenőkártya: a gyógy- és hagyományos fürdőkben ezzel fizetett szolgáltatások aránya összességében több mint tíz százalék.
Arról is szólt, hogy idén a fürdők leginkább a szinten tartó fejlesztésekre koncentrálnak annak érdekében, hogy minél magasabb színvonalon tudják a vendégeket kiszolgálni. Emellett több létesítmény valósított meg szolgáltatásfejlesztést, például Zalakaroson és Sárváron, Budapesten pedig új fürdőegységként júliusban adják át a Paskál strand fedett fürdőrészét.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hagyományos péksütemények kiváló minőségben, generációkon át (x)
Az Aranycipó Kft. vajas fonott kalácsa elnyerte a KMÉ-védjegyet, amely a kiváló minőség és a hagyományos péksütemények iránti elköteleződést tanúsítja.
Portfolio Gen Z Fest 2025


