10 °C Budapest

Borús fellegek gyülekeznek Magyarország felett

2016. április 23. 17:59

Vége a jó időnek, szinte országszerte beborul az ég és lehűl a hőmérséklet.

Szombat este nyugat felől fokozatosan megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, éjszaka keleten is beborul az ég. Kezdetben északon és a Dunántúl nyugati részén néhol zápor előfordulhat, majd késő délutántól, estétől nyugat felől egyre nagyobb területen valószínű eső, záporeső, helyenként zivatar. Mérsékelt marad a légmozgás, csak zivatar idején lehet szélerősödés. Az éjszaka második felében a szél a Dunántúlon, napközben másutt is északnyugatira, északira fordul, megerősödik, főként a Dunántúlon és északkeleten többfelé viharossá fokozódik.

A távolabbi kilátásokért kattints a Pénzcentrum időjárás aloldalára!

Vasárnap délelőtt a Dunántúlon nyugat felől megszűnik a csapadék, a felhőzet is elvékonyodhat, míg keletebbre további eső, zápor várható, a Tiszántúlon egy-egy zivatar is lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 12 fok között alakul, északnyugaton lesz a hűvösebb, keleten a melegebb. A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap a Dunántúlon 10 fok körül, keletebbre 11 és 15 fok között várható.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 8. csütörtök
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 8. 19:33