Akár 10 százalékkal olcsóbban repülhetnek a tengerpartra azok, akik május és július között tervezik nyaralásukat.
Talán kevesen tudják, hogy ma már több ATM-nél forint mellett euróban is fel tudjuk venni a pénzünket. Kíváncsiak voltunk, pontosan milyen feltételei vannak az euró felvételnek, emellett pedig azt is megnéztük, hogy egyáltalán mennyi pénzt költünk el a külföldi utazásaink alatt.
Külföldi utazásaink során legtöbbször a közelebbi nagyvárosokat látogatjuk meg, mint például Bécs, Róma vagy Párizs. Ezért nem véletlen, hogy általában euróra van szükségünk egy-egy utazáshoz, emiatt pedig ma már nem is kell feltétlen pénzváltóba mennünk, ugyanis akadnak olyan ATM-ek, amelyekben forint mellett euróban is felvehetjük a pénzünket. De vajon hány bank kínál számunkra ilyen lehetőséget? Mennyi pénzt költünk egyáltalán a külföldi utazások során?
Mire költjük a pénzünket külföldön?
2015-ben a magyarok 17,3 millió alkalommal látogattak külföldre, vagyis majdnem 1 millióval többször, mint az azt megelőző évben, de a legtöbben csak 1 napra hagyták el az országot - derül ki a KSH legfrissebb adataiból.
Tavalyi évben az utazásaink során összesen 633 milliárd forintot költöttünk el külföldön különböző termékekre vagy szolgáltatásokra. A turisztikai céllal utazók pedig a legtöbbet a szállásra és egyéb árucikkre költötték.
Eurót az ATM-ből?
Persze sokan használják már bankkártyájukat a külföldi utazások során, a legtöbben mégis visznek magukkal a külföldi ország által használt pénzből is.
A Pénzcentrum körképe szerint euró felvételére egyelőre csak az Euronetes bankfüggetlen ATM hálózatában (220 automata), illetve az OTP Bank automatainál van lehetőség (4 automata). Érdemes azonban tudni, hogy tapasztalataink szerint a bankfüggetlen ATM-eknél euró alapú bankkártyával nincs lehetőségünk eurót felvenni, vagyis vélhetően ezt a funkciót kifejezetten a magyarok számára találták ki, nem a hazánkba érkező turistáknak. Az általunk megkeresett pénzintézetek elmondása szerint nem tapasztalnak jelentős érdeklődést az ügyfeleiktől a szolgáltatás iránt, ezért nem üzemeltetnek jelenleg euró felvételére alkalmas automatákat.
- válaszolta kérdésünkre a bank.
- tudtuk meg az UniCredit Banktól.
De az Erste vagy épp a K&H Bank sem üzemeltet ilyen automatát. A Budapest Banktól pedig azt is megtudtuk, hogy a rövid távon sem tervezik az euró felvételére alkalmas ATM-ek bevezetését. Ennek ellenére, ahol már bevezették ezt a rendszert ott nyáron a forgalom növekedésére számítanak.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- válaszolta megkeresésünkre a Banktechnikai Szolgáltató Kft.
Hogyan működik pontosan?
Az euró töltésű automatákból éjjel-nappal lehetőségünk van pénzt felvenni, ezeket az ATM-eket pedig általában a főváros forgalmas csomópontjaiban, sétálóutcákban, vasútállomásokon, szállodák környékén vagy vidéki nagyvárosokban találjuk.
Az euró készpénzfelvételnek nincsen plusz tranzakciós költsége, az ilyenkor szokásos díjakat (pl. idegen ATM használati díj) kell kifizetnünk, fontos azonban tudni, hogy:
- tájékoztatta a Pénzcentrumot az OTP Bank.
Náluk a forintalapú bankkártyáknál a deviza eladási árfolyamon váltják át a pénzünket euróra, míg az Euronetes ATM-eknél az automaták képernyőéről olvashatjuk le az alkalmazott váltási árfolyamot.

Iszonyat értékes kincset rejt a magyar föld: szörnyű, ahogy elpazaroljuk, pedig használni is lehetne
Magyarország geotermikus adottságai kiemelkedőek.

Itt verte el a legtöbb magyar a játékpénzt a SZÉP-kártyákról: ez történik, ha minden zseb átjárható?
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


