Az all-inclusive üdülőhelyek új korszakba léptek: egyre több helyi élményt kínálnak vendégeiknek.
Mindig van hova fejlődni, a légiközlekedésben is. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy időről időre felbukkannak újabb és újabb elképzelések a légitársaságoknál, hogy mivel lehetne még több bevételt beszedni, vagy még több utast zsúfolni egy repülőre. Vannak köztük meglehetősen furcsák is, bár ezek (szerencsére) a mai napig nem valósultak meg. A CNBC most ezekből gyűjtött össze egy csokorral.
- Az Airbus egy furcsa szabadalomra nyújtott be kérvényt a múlt hónapban. Köztudott, hogy vannak többfedélzetes repülőgépek, de a repülőgépgyártó újítása, hogy egyetlen kabinon belül helyezne el két különböző szintet az üléseknek. A felső szintet létrával lehetne megközelíteni, és itt az üléseket hátra lehetne hajtani és ágyakká alakítani.
- A Ryanair felől hallottuk először, hogy állóhelyeket szeretne a repülőgépekre, ebből egyelőre repülésbiztonsági okok miatt nem lett semmi, ugyanis nem kapta meg az engedélyeket a légitársaság.
- Ki más vetette volna fel, mint a Ryanair, hogy a túlsúlyos utasok többet fizessenek. Ezt a nagyok még nem merték bevezetni, de egy kis helyi légitársaság, a Samoa Air megtette. 2013 óta van náluk egy alapjegyár, ami az út hosszától függ, ez pedig felszorozzák az utas és a poggyász együttes súlyával.
- A repülőgépgyártók egyik beszállítója, a Zodiac Seats ötlete volt, hogy egymással szembe helyez el üléseket, így optimalizálva a térkihasználást. Azt szerencsére nem kellett még megtudni, hogy ennek az utasok mennyire örülnek.
- Szintén az Airbus találmánya volt egy olyan, teljesen új repülőgéptípus, ahol kör alakban ülhetnének az utasok, a kabin alakra egy fánkhoz hasonlítana. De volt már olyan ötlet is, hogy bicikliülések lesznek a turistaosztályon, vagy hogy az utasok a virtuális valóságba kalauzoló sisakokat kapnak.
- És vannak olyan elvetemült légitársaságok is, akik a wc-használatért fizettetnének az utasokkal, természetesen ez is a Ryanair vezérigazgatója, Michael O'Leary fejéből pattant ki. Az volt terv, hogy érmével működő mosdók lesznek a gépeket, hogy inkább beszállás előtt, még a reptéren intézzék el a dolgukat az utasok. Egyelőre még ez sem valósult meg.

Iszonyat értékes kincset rejt a magyar föld: szörnyű, ahogy elpazaroljuk, pedig használni is lehetne
Magyarország geotermikus adottságai kiemelkedőek.

Itt verte el a legtöbb magyar a játékpénzt a SZÉP-kártyákról: ez történik, ha minden zseb átjárható?
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


