Vasárnap kezdődik a csillagászati tél, a napforduló 16 óra 3 perckor lesz
A távolság társadalmi értelemben különös fogalom, hiszen a lehetőségeinket befolyásolja, hogy a dolgok közelebb vagy messzebb vannak tőlünk. Hol csökkentenénk a távolságot, hiszen annyi minden lehetne sokkal közelebb, máskor inkább messzebbre helyeznénk magunktól a problémákat. Hogyan növelhető vagy csökkenthető, és hogyan fogadható el a távolság? - erre keresnek válaszokat 8. Fenntarthatósági Nap résztvevői szeptember 26-án, a Millenárison.
Több mint 40, a fenntarthatósághoz kapcsolódó területen működő kiállítóval és izgalmas kerekasztal beszélgetésekkel várja az érdeklődőket immár nyolcadik alkalommal Fenntarthatósági Napján a Telekom.
A 8. Fenntarthatósági Nap Alföldi Róbert inspirációs előadásával kezdődik, aki ezzel a nap során ingyenesen megtekinthető kerekasztal-beszélgetéseket is felvezeti, amelyekben a részvevők a távolságot vizsgálják különböző nézőpontokból.
Először a környezeten belüli távolság témáját körbe járva az előadók - Bauer Lea, a hazai mezőgazdasági termékeket ellenőrző Biokontroll munkatársa, Varga Géza, Galgafarm Ökufalu képviselője, Varga János, a Becsehelyi Kiviültetvény tulajdonosa és Dr. Vásárhelyi Gábor, az MTA-ELTE Statisztikus és Biológiai Fizikai Kutatócsoport vezetője - a táplálkozás kapcsán felmerülő kérdésekről beszélgetnek. Míg a világ egyik fele nem tart a génmódosított élelmiszerektől, addig sokan csak a biopiacok kínálatára esküsznek. Mindeközben pedig sokuknak nincs arról pontos képe, miből is áll mindaz, amit megesznek.
Ezt követően a gazdaság terén tapasztalható távolságokról esik szó. Egyszer fenn, egyszer lenn. Az ország, ami nemrég még követendő példának tűnt, percek alatt omlik össze gazdaságilag, egy másik pedig olyankor kezd növekedésbe, amikor a legfelkészültebb elemzők sem számítanak rá. Gyakori jelenség ez a világgazdaságban, de vajon hogyan alakulnak a makroökológiai trendek, milyen modell mentén működik a spanyol vagy éppen a kínai gazdaság? Mit érdemes eltanulni? Mivel kell óvatosnak lenni? Ezekről is szó esik majd a gazdasági kerekasztal szereplőinek - Felcsuti Péter, Madár István, Dr. Vértes András - beszélgetésében.
A társadalmi szekcióban a szegénység, a kirekesztettség témaköre kerül górcső alá. Az előadók a probléma hosszas elemzése helyett olyan példákat mutatnak be, amelyek egy-egy kisebb-nagyobb közösségben képesek esélyt adni a felzárkózásra, de legalábbis javítani az életkörülményeket. A beszélgetésen részt vesz Bogdán László, Cserdi romákat segítő polgármestere, a hajléktalanoknak ételt osztó biciklisták, a Budapest Bike Maffia, a civil adományokból ételosztásokat szervező Heti Betevő Egyesület valamint Tarr Hajnalka, az Autistic art művészeti vezetője.
És természetesen a legaktuálisabb téma, a bevándorlók és a kivándorlók ügye sem maradhat ki, amelyekről a CEU, a Helsinki Bizottság, a UNHCR és a Tárki képviselői osztják meg véleményüket. Beengedni vagy elengedni? Nyitni vagy zárni? Befogadni vagy elfogadni? Visszahívni vagy távol tartani? Van-e egyáltalán jó megoldás?
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,89% a THM, míg a MagNet Banknál 7,03%; a Raiffeisen Banknál 7,22%, az UniCredit banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Az idei Fenntarthatósági Napon díjátadásokra is sor kerül: kihirdetik a fenntarthatósági sajtópályázat nyerteseit, valamint az eseményen kerül sor a "Te meddig vagy?" címen meghirdetett különleges - zene/slam, filmkészítési valamint kreatív - pályázat díjainak ünnepélyes átadására.
A 8. Fenntarthatósági Napot az elmúlt évekhez hasonlóan hajnalba nyúló koncertek (Bohemian Betyars, Rotfront) és DJ műsora zárják.
Az eseményre regisztrálni IDE KATTINTVA lehet.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Évente tízmilliárdokat lopnak el a csalók hazai bankszámlákról – Kiderült, ki a legkönnyebb célpont
Becslések szerint 2,6 millió magyar változtatott online vásárlási szokásain, miután átverték vagy csalás célpontja lett, 40%-uk emiatt kevesebbet vásárol a neten.








