Idén júliusig hét új országgal bővült az egyik legnagyobb hazai mobilszolgáltató nemzetközi lefedettsége.
Az Európai Bíróság csütörtökön úgy döntött, hogy a légitársaságok utasait akkor is megilleti kártalanítás, ha egy járat váratlan műszaki probléma miatt késik.
Kivételt csak "rendkívüli körülmények" esetén lehet tenni, mint például szabotázsakció vagy terrorista cselekmény. A bíróság egy holland utas panasza alapján döntött, aki 600 euró kártalanítást követelt a KLM légitársaságtól, mert a Quito-Amszterdamjárat 29 órát késett. A KLM megtagadta a fizetést, azzal érvelve, hogy a késés oka egy üzemanyagszűrő hibája volt, amelyet a karbantartás során nem lehetett észlelni és előrelátni. Az alkatrészt végül Amszterdamból kellett elhozatni.
A bíróság azonban úgy döntött, hogy egy légitársaságnak számolnia kell az ilyesfajta előreláthatatlan műszaki problémákkal, következésképp a szóban forgó eset nem minősíthető "rendkívüli körülménynek". A légitársaságnak arra van lehetősége, hogy a gyártó cégtől kérjen kártalanítást. A bíróság már 2012-ben úgy határozott, hogy már három órát meghaladó késés esetén is kártalanítás illeti meg az utast. Az EU előírása szerint az utas 250-600 euró kártalanításra tarthat igényt.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Milliárdos biznisz a háttérben: a göngyölegtisztítás lehet a magyar beszállítók aduja
Pirint Tamást, a Logicon Invest ügyvezetőjét kérdeztük.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


