Osztrák belügy: Ausztria meghosszabbítja az ellenőrzéseket Magyarországgal és Szlovéniával közös határán.
Több turista érkezett idén Magyarországra, mint tavaly, ráadásul hosszabb ideig maradnak nálunk. A magyarok utazási kedve is megnőtt, de nemcsak pihenés céljából utazunk külföldre, hanem bevásárló útra indulunk a környező országokba - írja a Magyar Nemzet.
Több mint tizenegymillió turista látogatott Magyarországra 2015 márciusa és májusa között, ez 5,2 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss kiadványából. Az egy napra látogatók száma 0,2 százalékkal csökkent, a több napra érkezőké viszont 20 százalékkal, 3,4 millió főre emelkedett. A vizsgált időszakban nem csak többen jöttek, de hosszabb ideig is maradtak nálunk a külföldi turisták: összesen 28,9 millió napot töltöttek el Magyarországon, ez 6,6 százalékkal több a korábbinál.
A magyarok is többet utaztak külföldre, mint egy évvel korábban, több mint 4,5 millió alkalommal hagytuk el az országot. Ez 7,5 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Többnapos külföldi útra 12 százalékkal több magyar utazott, míg az egynapos utak száma 5 százalékkal nőtt. Összesen 12,6 millió napot töltöttek a magyarok külföldön, ez 4,7 százalékkal több, mint egy évvel korábban, ugyanakkor a többnapos utak átlagos tartózkodási ideje fél nappal, 6 napra csökkent.
A bevásárló út is népszerű
A magyarok közül egyre többen járnak külföldre vásárolni. Az egy napra vásárlási célból külföldre utazó magyarok száma (a szerb határ kivételével) minden határszakaszon nőtt.
A Szlovákiába vásárolni utazók teszik ki a forgalom negyedét, egy év alatt 12 százalékkal emelkedett az ide vásárolni járók száma. Jelentősen nőtt a Romániába vásárolni járó magyarok száma is, aminek fő oka az, hogy az országban júniusban 24-ről 9 százalékra csökkent az élelmiszerek áfája.

Indulhat a tippelés meddig bírja a Petőfi híd: a felújítás tervezésének megpályáztatására sincs pénz
Budapest vezetése egyelőre nem tudja megkezdeni a súlyosan korrodálódott Petőfi híd felújítását.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


