A hőség miatt kedden a legmelegebb órákra bezárják az Akropoliszt, Athén legtöbb turistát vonzó látványosságát - jelentette be a görög kulturális minisztérium.
Ugyan többnyire napos idő lesz szombaton, mégis több helyen esőre is fel kell készülni.
Az Alföld nagy részén általában erősen felhős vagy borult lesz az ég, és ismétlődő eső, zápor várható. Az Északi-középhegység térségében pénteken is, szombaton is több órás napsütésre lehet számítani, kis eséllyel fordulhat elő záporeső. A Dunántúlon fokozatosan megvastagszik a felhőzet, és a déli, délkeleti részein éjszaka és szombaton délelőtt is több helyen valószínű eső, zápor, majd északnyugat felől egyre szakadozottabbá, illetve gomolyosabbá válik a felhőzet, gyengül a csapadékhajlam. Az északkeleti szél időnként megélénkül.
A távolabbi kilátásokért kattins a Pénzcentrum időjárás aloldalára!
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11 és 16 fok között alakul, de az Északi-középhegység térségében helyenként 10 fok alá hűlhet le a levegő. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton a tartósan borongós, csapadékos tájakon 17 és 21, másutt 22 és 25 fok között várható.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


