Akár 10 százalékkal olcsóbban repülhetnek a tengerpartra azok, akik május és július között tervezik nyaralásukat.
Egységes menetrendet, - tarifát és -jegyrendszert hoz a vasút folyamatban lévő műszaki fejlesztése, emellett átláthatóvá válik az utastájékoztatás is - mondta Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára hétfőn délelőtt az M1 aktuális csatornán.
Az államtitkár megismételte, hogy a 2020-ig tartó uniós költségvetési időszakban a vasút fejlesztésére 1000 milliárd forint jut. A kiemelt projektek a következő szakaszok lesznek:- Budapest-Miskolc,
- Püspökladány-Debrecen,
- a dél-balatoni vonal Szántód-Köröshegy
- és Balatonszentgyörgy közötti szakasza,
- Kelenföld-Százhalombatta-Pusztaszabolcs,
- Szeged-Hódmezővásárhely-Gyula,
- illetve a déli összekötő vasúti híd felújítása.
Arra a kérdésre, hogy a magyar vasút mikor éri el a német vasút színvonalát, Fónagy János elmondta, hogy az augusztus 20-án újranyíló Budapest-Esztergom vonal már német színvonalú lesz. Hozzátette, Németországban 35-40 éve jöttek rá arra, a közút nem pótolja a vasutat, mivel sok utast és nagy tömegű árut vasúton célszerű szállítani.

Iszonyat értékes kincset rejt a magyar föld: szörnyű, ahogy elpazaroljuk, pedig használni is lehetne
Magyarország geotermikus adottságai kiemelkedőek.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


