A cseh, szlovák, román, lengyel és spanyol fiatalok sokkal inkább terveznek külföldre utazni idén, mint a magyarok.
Negyedével kevesebb bűncselekmény történt az előző évhez képest a Balaton melletti településeken. A legveszélyesebb mégsem az a nyaralóhely, ahol a legtöbb a bűneset - írja a Metropol.
Balatonkenesén, Balatonfűzfőn és Keszthelyen történt a legtöbb bűncselekmény a vendégek számához viszonyítva a 2014-es nyári szezonban a Balaton környékén a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján. Balatonkenesén összesen 60 bűncselekményt regisztráltak tavaly júniusban, júliusban és augusztusban, ám mivel a vendégek száma csupán 3359 volt, ezer vendégre csaknem 18 bűncselekmény jutott.
Ehhez képest Balatonfüreden 123 bűncselekményt regisztráltak, viszont a vendégek száma harmincszorosa volt (96 ezer fő) a Kenesén vendégeskedőknek, így egy turistára csak 1,28 bűncselekmény jutott.

Nyáron egyébként a balatoni megyék rendőrkapitányságai megerősítették a rendőri jelenlétet, hiszen a helyi kapitányságok képtelenek lennének ellátni a feladatukat. A vakáció időszakára 50 százalékkal növelték meg a rendőri jelenlétet, sőt, 130 készenléti rendőr is a tó mellett teljesít szolgálatot.

Indulhat a tippelés meddig bírja a Petőfi híd: a felújítás tervezésének megpályáztatására sincs pénz
Budapest vezetése egyelőre nem tudja megkezdeni a súlyosan korrodálódott Petőfi híd felújítását.

Iszonyat értékes kincset rejt a magyar föld: szörnyű, ahogy elpazaroljuk, pedig használni is lehetne
Magyarország geotermikus adottságai kiemelkedőek.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


