26 °C Budapest

Elárulták, mi lesz az idei VOLT legnagyobb újdonsága

2015. június 23. 16:02

Egy hét múlva, június 30-án kezdődik a 23. VOLT Fesztivál Sopronban, a Lővér kempingben, ahol július 4-ig világsztárok és hazai fellépők adnak koncerteket - hangzott el a fesztivált beharangozó keddi sajtótájékoztatón Sopronban.

Lobenwein Norbert, a fesztivál egyik főszervezője az MTI-nek elmondta, hogy reményeik szerint idén is megközelítik a tavalyi 120 ezres nézőszámot. Az előzetes bérlet- és jegyvásárlások alapján a pénteki és a szombati napok lesznek a legerősebbek.

Az idei év egyik legnagyobb újítása az egymással szemközti két nagyszínpad, ahol délután három órától hajnalig egymást váltják a fellépők néhány perces átállás után.

Fodor Tamás, Sopron polgármestere a sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a VOLT a város egyik legfontosabb eseménye, amelynek pozitív hatása van a hazai és a nemzetközi turizmusra. Sopron pedig látványosságaival a kulturális hátteret tudja biztosítani a fesztiválhoz - mutatott rá.

Rózsa István, a főszponzor Magyar Telekom vállalati kommunikációs igazgatója kiemelte: idén azoknak is szeretnének élményt adni, akik valamiért nem lehetnek ott a fesztiválon. Mint fogalmazott, az újításoknak köszönhetően bárki nyomon követheti a fesztivál eseményeit az interneten.

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 16. hétfő
Jusztin
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. június 16. 14:32