Görögországban akár 3000 eurós, azaz mintegy 1,2 millió forintos bírságot is kiszabhatnak azokra, akik vadkempingeznek vagy szabálytalanul parkolnak lakóautójukkal.
A 2-es metróvonal és a Gödöllői HÉV összekötése és a rákoskeresztúri szárnyvonal kialakításáról szóló projekt megvalósításának koncepcióját is tárgyalhatja kedden a Fővárosi Közgyűlés.
Az előterjesztéshez mellékelt több mint ötszáz oldalas megvalósíthatósági tanulmány szerint a projekt összköltsége kétszázmilliárd forintnál is többe kerülne. A fejlesztés révén egy egész agglomerációs térség, valamint Budapest keleti területe nagy részének gyors és átszállásmentes kapcsolatot tud majd biztosítani. A javaslat szerint a további tervezési munkákra a fővárosi önkormányzat 2016-ban és 2017-ben maximum 1-1 milliárd forint forrás biztosítását látja lehetségesnek.
A fejlesztéssel érintett területen 130 ezer ember él, közülük napi körülbelül 40 ezer utasnak fog érezhető menetidő-csökkenést és szolgáltatási színvonal-emelkedést eredményezni a projekt. Közvetlen hatásterülete az északkelet-magyarországi közlekedési folyosóban helyezkedik el, amely Budapest második legforgalmasabb elővárosi tengelye, az összes napi utazás száma egy irányban körülbelül 73 ezer fő, ami a teljes budapesti agglomerációs forgalom 12 százalékát teszi ki - olvasható a megvalósíthatósági tanulmányban.
A fejlesztés eredményeként, a metró és a HÉV összekötésével, megszűnik az átszállási kényszer Budapest számos városrésze felé, amelyeket ma csak egy vagy két átszállással lehet elérni. A H8-as HÉV vonalán a mértékadó követési idő csökken, az Örs vezér téri átszállást is számítva 15 perc menetidő-megtakarítás várható Gödöllő és a Déli pályaudvar között, a menetidők jellemzően körülbelül 30 százalékkal csökkennének.
A fejlesztés révén - írták - az Örs vezér terén és a megállóhelyek környezetében lehetőség nyílik a tér rendezésére, a közösségi és zöldfelületek európai színvonalú kialakítására. A vonalon megszűnő állomásépületek területe hasznosítható lesz. A gyors és megbízható rendszer létrehozásával az autóforgalom is csökkenhet, a torlódások és a környezetterhelés mérséklődhetnek - olvasható a tanulmányban.

Indulhat a tippelés meddig bírja a Petőfi híd: a felújítás tervezésének megpályáztatására sincs pénz
Budapest vezetése egyelőre nem tudja megkezdeni a súlyosan korrodálódott Petőfi híd felújítását.

Iszonyat értékes kincset rejt a magyar föld: szörnyű, ahogy elpazaroljuk, pedig használni is lehetne
Magyarország geotermikus adottságai kiemelkedőek.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


