18 °C Budapest

Végre megkezdhetik a fonódó villamos építését

Pénzcentrum
2014. szeptember 5. 16:29

A Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) engedélyezte a budai fonódó villamoshálózat kivitelezői szerződésének megkötését, és a hónapok óta tartó jogvita után minden pontban igazat adott a BKK-nak a beruházás közbeszerzési eljárását megtámadó kivitelező cég panaszait kivétel nélkül elutasítva. A KDB döntésével elérhető közelségbe került, hogy új, átszállásmentes, észak-déli irányban egész Budát átszelő vonalak jöjjenek létre.

A BKK július elején hirdetett eredményt a budai fonódó villamoshálózat kivitelezésére tavaly decemberben kiírt közbeszerzési eljárásban. Ennek értelmében a villamoshálózat Bem rakparti ágát a BEM Tram Konzorcium építheti meg közel 4,4 milliárd forintért, míg a Széll Kálmán téri ág kivitelezésére az ÓBUDA Tram Konzorcium mintegy 8,2 milliárd forintos ajánlatát fogadtuk el. Azonban az eljárásból kizárt vesztes pályázó, aki a közbeszerzési eljárásokon való részvételtől többszörösen eltiltott gazdasági szereplő, a tíznapos szerződéskötési moratórium letelte előtt megtámadta az eredményt, és a Közbeszerzési Döntőbizottságtól (KDB) kérte az eljárást lezáró döntés megsemmisítését. A KDB-nél lezajlott jogorvoslati eljárás mostanra fejeződött be, döntését a KDB közzétette honlapján.

A Döntőbizottság megállapította, hogy a BKK Zrt. két kötelező kizáró okot megállapítva, a jogszabályoknak megfelelően eljárva, helyesen zárta ki az eljárás eredményét megtámadó kivitelező konzorciumot a közbeszerzési eljárásból, és állapította meg a kérelmező által vezetett konzorcium ajánlatának érvénytelenségét.

A Döntőbizottság megállapította továbbá azt is, hogy a BKK Zrt. az eljárásban jogszerűen és helyesen járt el. A Döntőbizottság határozatában valamennyi, az eljárás eredményét megtámadó konzorcium által vitatott pontban a BKK Zrt.-nek adott igazat, ennek következtében a kérelmező TVV-Fonódó Konzorcium közös ajánlattevő a befizetett 25 millió forintos igazgatási díjat elvesztette. A KDB megállapította, hogy egy újabb közbeszerzési eljárásban is hamis adatot szolgáltattak, amely alapján további legalább három évre kizárta annak lehetőségét, hogy egyéb közbeszerzési eljárásban részt vegyenek.

 

NEKED AJÁNLJUK
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 17. kedd
Laura, Alida
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?