A cseh, szlovák, román, lengyel és spanyol fiatalok sokkal inkább terveznek külföldre utazni idén, mint a magyarok.
Eddig bizonyítható módon 4 budapesti szállodából távozott fizetés nélkül egy csaló pár, a kár meghaladja a 3 millió forintot.
Május vége óta több budapesti szállodában is megfordult, majd fizetés nélkül távozott egy csaló pár. Az átverés eddig minden esetben hasonló forgatókönyv szerint zajlott. A férfi és a nő szobát foglal, majd az ott-tartózkodásuk alatt akár többször is meghosszabbítják pihenésüket, végül tekintélyes fogyasztást követően fizetés nélkül távoznak. A férfi mindig Török Szabolcsként jelentkezik be, míg a nő több különböző álnevet is megadott már a regisztráció során. A szálláshely elhagyásakor egy egyébként létező, Harrys Global nevű cégre hivatkoznak, mely a hátrahagyott számlát rendezni fogja.
Eddig négy budapesti szállodát érintő csalást azonosítottak be, a kár egy-egy szálláshely esetében több százezer forint - tájékoztatta lapunkat a Szállás.hu. Volt olyan is, ahová végül az érvényes előfoglalás ellenére nem mentek el, illetve teltház miatt is kaptak már elutasítást.
A szállodák Bonnie és Clyde-jai a legutolsó foglalást július 30-án intézték.

Indulhat a tippelés meddig bírja a Petőfi híd: a felújítás tervezésének megpályáztatására sincs pénz
Budapest vezetése egyelőre nem tudja megkezdeni a súlyosan korrodálódott Petőfi híd felújítását.

Iszonyat értékes kincset rejt a magyar föld: szörnyű, ahogy elpazaroljuk, pedig használni is lehetne
Magyarország geotermikus adottságai kiemelkedőek.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


