A cseh, szlovák, román, lengyel és spanyol fiatalok sokkal inkább terveznek külföldre utazni idén, mint a magyarok.
Méregdrágán kínálják a spanyolországi nyaralóhely szállásait, holott az üdülőkomlexum úgy fest, mint egy szellemváros. Kiadó üzletsorok, elhagyatott épületek és gazos területek várják az idelátogatókat.
A spanyolországi Marina d'Or nevű üdülőkomplexumról közölt képriportot tegnap laptársunk, az index.hu. A képeken jól látszik, hogy a hely teljesen elhagyatott, az üres üzlethelyiségek és gazos területek inkább festenek kiábrándítóan, mint hívogatóan. Ez nem véletlen. Az Oropesa del Marban elhelyezkedő kedvelt turista célpont méreteit egy kicsit elnagyolta a városvezetés és a befektetők: 35 ezer üdülő- és lakóház, tucatnyi hotel és három golfpálya is épült az üdülőkomplexumban, amik legnagyobb része most üresen áll. Legalább is a hivatalos kommunikáció szerint.
Ilyen helyzetben annak érdekében, hogy a hotelek nagyobb kihasználtsággal működhessenek, általában a szállodák egymás alá ígérnek, és filléres szálláslehetőségekkel várják a vendégeket. Azonban ha egy kis internetes keresést végzünk kiderül, hogy valójában több százezer forintos szállások várják az idelátogatókat, ráadásul például július majdnem teltházas.
Az egyik legnagyobb szálláskereső oldal tanúsága szerint az akciós árak hat éjszakára, két fő részére 170 és 500 ezer forint körül mozognak a foglalási időszaktól és ellátástól függően az egyik négycsillagos Marina d'Or szállodába. Apartmanban ugyanúgy két főre júniusban ez az összeg 87 ezer forint, ha tengeri kilátásra vágyunk, az már 120 ezer forint. De van még feljebb: ez utóbbi augusztusban már 276 ezer forint.
A háromcsillagos szállodájukba júliusra csak az utolsó hétre sikerült szabad szobát találni ezen az online szálláskereső honlapon. Itt a kétszemélyes szoba ára hat éjszakára körülbelül 220 ezer forint. A Hotel Marina D'Or 3*-ban 144 szoba található - és ha még fenn is tartanak más utazási irodák számára később is foglalható, üres szobákat, akkor sem tűnik "szellemkomplexumnak" a Marina d'Or.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A csőd szélén álló Marina d'Or-ról most megjelent képek is mást és mást mutatnak. A riportbeli képek (lásd alul) kihalt és lepukkant tereket és épületeket mutatnak, míg a szállást reklámozó oldalakon csillogó-villogó luxuskomplexum látható. Ezért ha hasonló érvek mentén szeretnénk olcsó szállást keresni úgy tűnik, érdemes előbb egy kis kutatómunkát végezni.



Indulhat a tippelés meddig bírja a Petőfi híd: a felújítás tervezésének megpályáztatására sincs pénz
Budapest vezetése egyelőre nem tudja megkezdeni a súlyosan korrodálódott Petőfi híd felújítását.

Iszonyat értékes kincset rejt a magyar föld: szörnyű, ahogy elpazaroljuk, pedig használni is lehetne
Magyarország geotermikus adottságai kiemelkedőek.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


