Hatalmas anyagi áldozatot hoz Oláh Gergő, hogy olykor-olykor láthassa a családját.
Az X-Faktor egyik legnagyobb esélyese már hosszú hónapok óta a Nógrád megyei településtől több, mint száz kilométerre lakik Budapesten társaival, míg neje, Niki, és gyermekei otthon maradtak. A família pénzügyi helyzete pedig nem túl rózsás, hiszen az énekes korábban közmunkából élt. Niki mégis sokszor megveszi a majd' ötezer forintba kerülő jegyeket, hogy együtt lehessenek néhány órácskára - írja a Blikk.
Karancslapujtő büszkesége, a mentorokat és a közönséget hétről-hétre elvarázsoló Oláh állítja, annak idején felkészültek arra, hogy az x-faktoros szereplése bizony komoly anyagi áldozatokat követel majd a családtól.
Valószínűleg nem lesz olcsóbb
Az elmúlt hetekben a figyelem középpontjába kerültek az utazási kedvezmények. Ennek kapcsán Giró-Szász András kormányszóvivő kifejtette, hogy ma Magyarországon különböző jogosultságokkal 7 millióan utaznak kedvezményesen. Ilyen máshol Európában nincs - mutatott rá.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium álláspontja az, hogy a 65 év felettiek esetében, a 6 év alatti kisgyermekek esetében, a fogyatékkal élők és kísérők esetében, valamint diákok számára a kedvezmények megtartása jogszabályi szinten indokolt - magyarázta a kormányszóvivő.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Az NGM most azon dolgozik, hogy a tervek hogyan egyeztethetők össze a Széll Kálmán Tervben megfogalmazott elvárásoknak - tette hozzá. Azt is elmondta, hogy a tárcának nehezebb dolga van a nemzetközi szervezetek elvárásaival, mivel nem fogalmaztak meg konkrétumokat a nemzetközi szervezetek eddig.
Tovább csúszhat a Gellért és a Rác fürdő újranyitása: ez az új céldátum, ha végre megkapják a hitelt
A gyógyfürdők 60 millió eurós hitelkérelmét ugyan elutasította a kabinet, de a felújítások előkészítése ennek ellenére folytatódik.
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








