Meglehetősen nagy visszhangot kapott idén kétszer is a kormányzat azon elképzelése, hogy a járműveket egyedileg azonosító rendszámok rendszerét átalakítják, bevezetve a területi alapú megkülönböztetést. Legutóbb az ősz elején került szóba a kérdés, de érdemi információk akkor sem láttak napvilágot.
A rendszámokkal kapcsolatos tervek előkészítéséért a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a felelős, ahol mindeddig csak annyit közöltek, hogy folynak a szakértői munkálatok, és a javaslat várhatóan még év vége előtt a Kormány asztalára kerül. Mivel már csak egy hónap van hátra az évből, a Portfolio.hu ismét megkereste az NFM-et, hogy tájékoztatást kérjen a sokakat érintő intézkedés előkészítésének állásáról. A csere kivitelezésének várható indulási idejéről, módjáról és költségeiről most sem érkezett információ, mindössze annyit közöltek:
"A területi rendszámok esetleges bevezetéséről szóló előterjesztés várhatóan már csak a jövő évben kerül a Kormány elé."
A területi rendszámok bevezetéséről szóló döntés tehát egyelőre nincs napirenden, pedig az ebből származó bevétel sokáig szerepelt a 2012-es költségvetésben 12 milliárd forintos értékkel.

Itt verte el a legtöbb magyar a játékpénzt a SZÉP-kártyákról: ez történik, ha minden zseb átjárható?
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
Portfolio Gen Z Fest 2025


