23 °C Budapest

A buszmegállóban maradhatnak a mozgássérültek, kismamák

Pénzcentrum
2012. augusztus 2. 09:01

Elfogadták az autóbuszos személyszállítás szolgáltatási feltételeit szabályozó, főbb pontjaiban jövő márciusban életbe lépő kormányrendeletet. A jogszabály a bérletes utasokat, a fogyatékkal élőket és a kisgyermekeseket érinti leginkább kellemetlenül - írja a Népszabadság.

A héten közzétett jogszabály hetedik paragrafusa ugyanis igencsak érdekes: előírja, hogy ha az utasok nem férnek fel a menetrend szerinti autóbuszra, kik szállhatnak fel először, és kik maradhatnak a megállóban. Az országos járatok esetében például a tömegből először az előre megváltott és a járatra érvényesített jeggyel, helyjeggyel rendelkezőket kell felengedni. Utánuk "a nagyobb távolságra" utazók kapaszkodhatnak fel a lépcsőn, majd a sorban őket a fogyatékkal élők és a csökkent mozgásképességűek követhetik. És ha még van hely, buszra szállhatnak a kisgyermekesek, majd a bérletesek.

Az országos járatoknál a sorrend kivételes esetekben változhat. Ha olyan busz áll a megállóban, amit felszereltek a fogyatékosok, mozgáskorlátozottak vagy kisgyermekesek fel- és leszállását megkönnyítő berendezéssel, ezeké az utasoké az elsőbbség. Az azonos elbírálás alá eső utasok esetében elvileg az érkezési sorrend dönt, arra azonban nincs válasz, hogy ezt a buszvezető hogyan tartathatja be.

Más szabályok lépnek majd életbe 2013 márciusában a regionális és az elővárosi buszjáratoknál. A felszállás elsőbbsége itt is az előre megváltott jeggyel rendelkezőké, de ezeken a buszokon a bérletesek "előrefuthatnak", és másodikként juthatnak fel a fedélzetre. A sor végére a fogyatékkal élők, a csökkent mozgásképességűek és a kisgyermekesek kerülnek. Az azonos elbírálás alá esőket viszont ezeknél a járatoknál is az érkezés alapján kell sorba állítani.

A helyi buszjáratoknál senki nem kivétel. A kormány rendelete szerint a gyerekkel utazók, idősek, fiatalok, bérletesek elszállításánál a szolgáltatónak kizárólag érkezésük sorrendjére kell tekintettel lennie. A mozgássérültek, kisgyermekesek felszállását segítő eszközökkel szerelt buszokon pedig éppen úgy él az elsőbbségi szabály, mint az országos járatoknál.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

 

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. július 7. hétfő
Apollónia
28. hét
Ajánlatunk
  • Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)

    A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.

EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. július 7. 17:27