10 °C Budapest

Tömegnyomor a vonatokon: harc lehet a helyjegyekért

Pénzcentrum
2012. május 21. 16:34

A pünkösdi ünnep miatt zsúfoltság várható pénteken a vonatokon - tudatta lapunkkal a MÁV START Zrt.

Több mint száz vonatát erősíti plusz kocsikkal a vasúttársaság május 25-én, hogy a Világharmónia Futás rendezvény és a pünkösdi ünnep rendkívül nagy utasforgalmát megfelelően kiszolgálja. Aki teheti, tervezze egy másik napra a vasúti utazását, mert várhatóan az összes üzemképes vasúti jármű közlekedtetésével sem lesz elkerülhető a főváros irányába/irányából a zsúfoltság.

Május 25-én, pénteken 8 és 16 óra között rekord felállítására készül több ezer gyerek és kísérője a budapesti Szent György téren, a sport, a kreativitás és a játék jegyében. Az előzetesen rendelkezésre álló információk alapján csak erre a rendezvényre és utána visszafelé nagyságrendileg ötezer résztvevő utazik aznap vasúton. Mindez a pünkösd péntekén tapasztalható megnövekvő utasforgalmon és a májusi hónapokra jellemző csoportos utazásokon túl rendkívüli feladat elé állítja a MÁV-csoport munkatársait.

Ezen a napon várhatóan négyszáz- és ötszázezer között lesz a vasúton utazók száma. A MÁV-START Zrt. folyamatosan kapcsolatban áll a szervezőkkel illetve a jelentkező oktatási intézményekkel, és amennyiben a visszajelzések és a menetjegyeladási statisztikák alapján szükségesnek látszik, akkor akár menetrenden felüli mentesítő vonat elindítására is sor kerülhet. A megnövekvő utasforgalomra a hajnali, reggeli órákban Budapest irányába, a délutáni időszakban pedig a főváros irányából kell számítani az utazóknak.

A MÁV-START Zrt. az összes rendelkezésére álló járművet (nagyságrendileg kétezret) közlekedteti ezen a napon a szerelvényekben, továbbá - az utaztatásban érintett egyéb területeken is - több vasutas bevonásával, megerősített szolgálattal készül. Ezúton kéri a vasúttársaság az utazók türelmét és megértését a péntekre várható, kiemelkedően magas utasforgalomból adódó kellemetlenségek miatt. A MÁV-START Zrt. javasolja, hogy aki teheti, tervezze a vasúti utazását pénteknél korábbi vagy későbbi időpontra a várható zsúfoltság elkerülése és a komfortosabb utazás érdekében. A menetjegyeket javasolt elővételben vagy az internet segítségével megvásárolni.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 12. hétfő
Pongrác
20. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2025. május 11. 19:01