13 °C Budapest

Fennakadhatnak a hajók a Balatonban?

MTI
2012. május 9. 10:03

Kotorni kellene a Balaton medrét a kikötőkben, a vízi utakon és a strandokon, de már évek óta megoldatlan a tóból kiemelt iszap elhelyezése - írja a Magyar Nemzet.

Horváth Gyula, a Balatoni Hajózási Zrt. vezérigazgatója a lapnak elmondta: ők már kijelölték azt a két-három zagyteret, amely rövid időn belül, akár közmunkaprogram keretében alkalmassá tehető a hajó- és vitorláskikötői iszap elhelyezésére, ám hetek óta késik a vízügyi engedélyezése. Nem vetne jó fényt a balatoni hajózásra és az üdülőkörzet idegenforgalmára, ha fennakadna egy hajó, és kárelhárításként kellene nekivágni a kotrásnak - figyelmeztetett.

A Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság vezetője szerint "részigazság" van a hajózási cég panaszában. Miután a tó vizének igen jelentős tisztulása miatt 2008-ban leálltak a vízvizsgálatok, az onnan kiemelt szennyezett iszapból megteltek a zagyterek, azokat benőtték a cserjék és a fák, így az önkormányzatok szeretnék átvenni az államtól, hogy helyükön ligetet, kisebb közösségi teret alakítsanak ki.

A strandok, kikötők iszapkotrása és a zagytérlétesítés nem az állam feladata, hanem a kikötő- és strandfenntartók érdeke. Azoké, akiket használat közben zavar a kikötői vagy strandi iszap - szögezte le Csonki István. A vízügyi vezető hozzáfűzte: a Keszthely melletti - eddig drágán bérelt - zagyteret átveszik az ottani egyetemtől, és a kenesei kőszórás mögötti részen is lesz lehetőség iszapelhelyezésre.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 5. hétfő
Györgyi
19. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33