Várhatóan idén júniustól indul a BKV menetrend szerinti dunai hajójárata: a járat jégzajlás időszakát leszámítva egész évben elérhető lesz.
A közlekedési társaság az Egy nap a városban blognak elismerte, hogy 30 percenként járnak majd a hajók, az első reggel hétkor fut majd ki, az utolsó este hétkor fut majd be. A megállók a következők lesznek: Újpest, Árpád híd, Meder utca, Jászai Mari tér, Batthyány tér, Petőfi tér, Boráros tér, Millenniumi Városközpont.
A jegyárat igyekeznek majd a városi tarifarendszerbe illeszteni, ami azt jelenti, hogy a bérleteket elfogadják. Az alkalmi utasok speciális jegyekkel utazhatnak majd.
Elképzelhető, hogy hétvégente kedvelt szabadidős helyszíneket vesznek majd célba, így vízen is megközelíthető lesz a Kopaszi-gát, a Margitsziget, az Óbudai-sziget, a Népsziget és a Római-part. További terv, hogy Visegrád és Százhalombatta között gyorshajójáratot indítanak, ami kényelmesebbé tenné az ingázók életét és tehermentesítené valamennyire a budapesti utakat, hiszen a környező városokból is be lehetne hajózni.
A szolgáltatás a jelenlegi négy darabból álló flottával valósul meg, ám a hajókat a nyári startra felújítják, és a tervekben szerepel az is, hogy új hajókat szereznek be pályázati pénzből (a jelenlegi beruházás 493 millió forintba kerül, az összeg 90 százalékát az Európai Unió adja, és azt csak a kikötők felújítására, kiépítésére lehetett fordítani, a hajókhoz új pályázat szükséges).

Indulhat a tippelés meddig bírja a Petőfi híd: a felújítás tervezésének megpályáztatására sincs pénz
Budapest vezetése egyelőre nem tudja megkezdeni a súlyosan korrodálódott Petőfi híd felújítását.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


