Az ismét elhatalmasodó gazdasági válság, illetve az euró szárnyalása jókora ütést mért az idei síszezonra (is). Az utazási irodák egyértelmű visszaesésről számolnak be, s egyre többen teszik fel maguknak a kérdést - nem kellene idén inkább itthon maradnunk? A folyamatosan rekordokat döntögető euró árfolyam az utazni készülőket is joggal aggasztja. Nem mindegy ugyanis, mikor szerezi be valaki az utazáshoz elengedhetetlenül szükséges valutát. A Pénzcentrum.hu most az idei szezon árain túl megmutatja, kinek érdemes még várnia a váltással, és kinek ajánlott mihamarabb felkeresnie a legközelebbi pénzváltót.
A tavalyi javuló tendencia után idén ismét visszaesés figyelhető meg a foglalások számában, ami egyértelműen a gyenge forint számlájára írható - mondta el a Pénzcentrum.hu-nak Bánfi Gábor, az Intersí utazási iroda ügyvezetője. Mint mondta az euró szárnyalása miatt szeptemberben mintegy 6 százalékos áremelésre kényszerültek, mely egyértelműen rossz hatással volt a foglalások számának alakulására. A magyar turisták Bánfi szerint továbbra is főként az ár alapján választanak úti célt, de számít az otthontól való távolság, valamint a síelhető pályák hossza is.
"Egyértelmű, hogy nem ez lesz az elrugaszkodás éve a síiparban" - osztotta meg lapunkkal a teljes szezonra vonatkozó prognózisát Rónai Osszián, a Maremonti utazási iroda ügyvezetője. Mint mondta katasztrófáról egyelőre nem kell beszélni - mintegy 4 százalékos visszaesés figyelhető meg az idei évben. Véleménye szerint ez elsősorban a létszámbeli visszaesés számlájára írható - az egy főre jutó költésben már nem annyira a spórolásé az úr. Ugyanakkor az ügyvezető elmondása szerint jellemző az is, hogy inkább rövidebb időre, de jobb helyre mennek síelni a téli sport szerelmesei.
Friss! "Megnőtt a pénzváltók forgalma, a norvég koronát is vesszük"
Nemcsak a tervezett síelés, hanem a forintárfolyam alakulása körüli nagyfokú bizonytalanság miatt is kifejezetten izgalmas lesz a tavaszig tartó időszak - véli Weinhardt Attila. A Portfolio.hu elemzője által vázolt alapforgatókönyv szerint az várható, hogy a magyar kormány és az EU/IMF-küldöttség közötti hitelmegállapodás létrejön tavaszig, de ezt megelőzően még lehetnek feszült napok és hetek, ami további forintgyengüléssel járhat.
A bizonytalanság egyik fő oka az, hogy a kormány láthatóan nem könnyen megy bele a számára szigorú gazdaságpolitikai ellenőrzéssel és így mozgástér-szűküléssel járó készenléti hitelkeret megkötésébe - mondja Weinhardt Attila, valamint hozzáteszi, hogy a megállapodáshoz közeledve a befektetői bizalom várhatóan határozottan javul, ami akár jelentős forinterősödésben is lecsapódhat. Ezzel párhuzamosan lekerülhetnek az asztalról a kétségkívül terjedő vészforgatókönyvek, illetve a jegybankra nehezedő politikai nyomás is visszafordulhat.

Aki tehát január-februárban tervezi a családi-baráti síelést, nem árt, ha a mostani, már egyébként is nagyon drága euró mellett beszerzi a síelésre szánt euró jelentős részét, mert további euródrágulás is könnyen kialakulhat. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy az útiköltség fennmaradó részét külföldön is használható bankkártyával a helyszínen is kifizethetjük, a valutánál kedvezőbb devizaárfolyam mellett, hiszen külföldi vásárlás esetén banki középárfolyamon számítják át költéseinket. Aki viszont márciusi utazásra készül, az addigra feltehetően már javuló magyar piaci megítélés forinterősítő hatása miatt a síelésre szánt összeg kisebb részét is elég, ha beszerzi, az útiköltség nagyobb részével pedig érdemes megvárnia a forint erősödését.
Továbbra is Ausztria, Franciaország, illetve Olaszország tartozik a legkeresettebb úti célok közé, azonban Rónai elmondása szerint az elmúlt évhez viszonyítva egyértelműen megugrott a francia síterepek forgalma. Ausztria népszerűsége továbbra is egyértelmű, ugyanakkor Olaszország iránt némileg csökkent az érdeklődés. Rónai véleménye szerint ez főként azzal magyarázható, hogy az észak-itáliai síterepekre főként egyhetes turnusokat hirdetnek, s idén sokan kénytelenek kompromisszumot kötni, s inkább rövidebb időre utazni.
Rónai elmondása szerint az is megfigyelhető, hogy árak és szolgáltatások tekintetében elsősorban a középkategóriás síterepeket keresik a magyar síelők, míg a legdrágább síterepek és borsos árú szállodák, valamint a legolcsóbb régiók, és szállások iránt egyelőre mérsékelt a kereslet. Ausztriában például továbbra is igen közkedvelt Murau, Lachtal, Prabichl illetve Tauplitz, mely síparadicsomokban átlagosan 4-5 napra 20 ezer forinttól, míg egy teljes hétre körülbelül 35-40 ezer forinttól foglalhatunk szállást, s nagyjából ugyanez igaz más országok szállásait illetően is.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Ugyanakkor nem szabad megfeledkezni arról, hogy a fentebb is említett síparadicsomok meghódítása jókora benzinköltséggel is jár. A hazai üzemanyagárak szinte az összes magyart sokkolják, s egy akár kétezer kilométeres kiruccanás, alsó hangon 400 forint körüli benzinárral számolva akár 80 ezer forintra is rúghat. A többlet üzemanyagköltséghez pedig hozzájönnek a külföldi autópályamatricák, illetve fizetős utak díjai is. Éppen ezért, akinek kicsit karcsúbb a pénztárcája, de nem akar lemondani a téli örömökről, annak érdemes lehet egy-egy napra felkeresni egy lakhelyéhez közelebb eső úti célt.
Bár hazánkban nincsenek magas hegyek, ám nem kell sokat autózni, így egy-egy napra érdemes lehet felkeresni a sípályákat - már amennyiben van hó a magyar lejtőkön. A szlovák síterepek szintén versenyképesek lehetnek az egy napra kikapcsolódni vágyó magyar síelők számára. A magyar fővárostól számítva átlag 220 kilométerre található sícentrumok esetében azonban az üzemanyagköltség jobban megterhelheti a pénztárcát, cserébe viszont hosszabb pályarendszereket és hóbiztosabb lejtőket kaphatunk. Természetesen a táblázat tanúsága szerint is egyértelmű, hogy a síelés nem a szegények sportja.

Érdekes tendencia, hogy míg az utazási irodák egyértelmű visszaesésről számoltak be, addig a kifejezetten fiataloknak szervezett "party sítáborok" elképesztő expanzión mentek át az elmúlt években. Gombamód szaporodnak a különböző szervezőirodák, melyek Ausztriától, Olaszországon át egészen Franciaországig szerveznek - meglepően jutányos áron - síeléssel egybekötött fesztiválokat. A legfelkapottabb DJ-kkel és zenekarokkal hirdetett rendezvények rendkívül csábítóak rengeteg fiatal számára - a hírek szerint egy-egy fesztiválon több ezer jelentkezőt is regisztrálnak. Az olcsó ár pedig egyértelműen annak köszönhető, hogy elképesztő mértékű csoportos kedvezményeket tudnak kicsikarni a szervezők.

Indulhat a tippelés meddig bírja a Petőfi híd: a felújítás tervezésének megpályáztatására sincs pénz
Budapest vezetése egyelőre nem tudja megkezdeni a súlyosan korrodálódott Petőfi híd felújítását.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


