
Itt verte el a legtöbb magyar a játékpénzt a SZÉP-kártyákról: ez történik, ha minden zseb átjárható?
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly.
A szabálysértések szigorúbb szankcionálását és a járművezetői képzés rendszerének megváltoztatását javasolja a Nemzeti Fejlesztési minisztérium helyettes államtitkára - számolt be az InfoRádió. A cél a halálos közúti balesetek csökkentése.
A statisztikai adatok szerint a személyi sérüléses balesetek száma kilenc, a közúti balesetben meghalt személyek száma pedig tíz százalékkal csökkent tavaly az előző évhez képest. Kevesebb lett az ittasan okozott közúti balesetek száma is - mondta a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára.
Schváb Zoltán hozzátette: Magyarország azt vállalta az Európai Unió előtt, hogy 30 százalékkal csökkenti a közúti közlekedési balesetek számát. Ehhez képest idén összességében, mintegy 40 százalékos volt a csökkentés.
A helyettes államtitkár szerint szükség van a szabálysértések szigorúbb és hatékonyabb szankcionálására. Ezen kívül szemléletformálással is csökkenteni kívánják a halálos közúti közlekedési balesetek számát.
A helyettes államtitkár arról is beszélt, hogy elfogadták a középtávú közlekedésbiztonsági akcióprogramot, amely két évre szól. Ebben többek között nemcsak ellenőrzés, hanem baleset-megelőzés és kutatásfejlesztés is szerepel.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.