Már használt autót is csak méregdrágán vehetünk

2011. szeptember 11. 10:12

2007 óta negyedére zuhant az újautó-eladások száma, ami immár a használtautó-piacon is egyre komolyabb zavarokat okoz. Érezhető hiány alakult ki az 1-3 éves, újszerű személyautókból, ami mind az autósok, mind a kereskedők számára jelentős nehézségeket okoz.

A teljes piaci kínálat több mint négyötödét megjelenítő Használtautó.hu portálon egy éve még több mint 24 ezer, 2011. júliusában már csak 16 200 három évesnél fiatalabb személyautó között válogathattak az érdeklődők. A közel egyharmadnyi visszaesés mintegy 7 százalékos átlagár-növekedéssel járt együtt, vagyis hiába magas az érdeklődés a néhány éves autók iránt, azokhoz egyre nehezebben és a korábbinál magasabb áron lehet csak hozzájutni.


A használtautó-kereskedők közül is többen kerülhetnek nehéz helyzetbe - vagy akár szűnhetnek meg - az újszerű autók kínálatának szűkülése miatt, hiszen ez a kategória biztosítaná számukra a legkedvezőbb árrést, és a beszámítási akciók keretében is ez a korosztály a leginkább érintett.

A kínálat kiszáradása három oknak köszönhető. Egyrészt már 2009-ben a korábbi érték töredékére esett vissza az eladott új autók száma. Másrészt a gazdasági nehézségek miatt azok a magánszemélyek is tovább tartják meg autóikat, akik korábban 2-3 év után - sokszor beszámítással - lecserélték azt a márkakereskedőjüknél. A céges flották esetében pedig egyértelműen érzékelhető a cserék legalább 9-12 hónapos kitolása.


"A kielégítetlen kereslet egy részét a növekvő import töltheti majd be, amit az avultatás miatt időlegesen kedvezőbbé váló regisztrációs adó is elősegít - magyarázza Szemes Árpád, a használtautókra szakosodott portál ügyvezetője. - A helyzet azonban az újautó-importőrök számára is jelenhet lehetőséget, akik most a kedvezőtlenebb feltételekkel kínált 1-3 éves járművek helyett új autó vásárlására is rábírhatják az érdeklődők egy részét. Annál is inkább, mert pontosan ismert, mit is keresnek, milyen igényeket támasztanak ezek a potenciális vásárlók."

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

 

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?