
Iszonyat értékes kincset rejt a magyar föld: szörnyű, ahogy elpazaroljuk, pedig használni is lehetne
Magyarország geotermikus adottságai kiemelkedőek.
Tenyértáblák Budapesten A Főváros és a Budapesti Közlekedési Központ kezdeményezésére januárig felülvizsgálták az összes budapesti hídfelhajtót, autópálya-felhajtót és az összes osztott pályás útra vezető felhajtó csomópont forgalmi rendjét.
A vizsgálatok eredményeként, a BKK-val közösen kiválasztott huszonkét helyszínen új, úgynevezett "tenyértáblákat" helyez el az FKF Zrt. A "tenyértáblák" célja a forgalombiztonság növelése és az emberi figyelmetlenségből eredő téves szembemenetel valószínűségének további csökkentése.
Az 1,5 négyzetméter felületű, neonsárga figyelmeztető táblák közül harminc kerül ki az utak mellé. Mivel azonban a közúti jelzések között e tábla még nem szerepelt eddig, az illetékes minisztérium jóváhagyását kellett kérni, amit meg is kapott az új jelzőtábla. A táblák beszerzésére, felszerelésére darabonként 95 ezer, összesen 2,85 millió forintot fordít a főváros.
Itt helyezik ki a táblákat
Magyarország geotermikus adottságai kiemelkedőek.
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.