A járműpiacot sújtó válság miatt nehéz évre számítottak a magyarországi motorkerékpár-kereskedők, de az eredmények a legpesszimistább előrejelzéseket is alulmúlták. A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének december eleji összesítése szerint legfeljebb 5300 darabos eredményt érhetnek el a kereskedők, pedig 2009-ben még közel nyolcezer új motorkerékpárt helyeztek forgalomba.
A visszaesés különösen a pénzügyi válság előtti évek eredményeihez képest drámai. A 2006-os rekordévben még 19 ezer motorkerékpár kelt el a hazai piacon, azóta tehát több mint 70%-kal zuhantak az eladások. Korábban is az olcsó és praktikus motorok voltak kelendők, az importőrök szerint 2011-ben talán elkezdhet felpörögni a piac.
A rendszám nélküli quadok, crossmotorok és 50 köbcentiméteres robogók eladásairól - nyilvántartás híján - nincsenek pontos adatok, de szakértői becslések szerint hasonló mértékben csökkent keresettségük, mint a regisztrált nagymotoroké. A rendszámmal rendelkező motorokból a Datahouse összesítései szerint november végéig 37,1%-kal kevesebben adtak túl a kereskedők, mint egy évvel korábban. Tavaly 11 hónap alatt 3529 rendszámos motor kelt el, idén pedig csak 2220. A visszaesés az összes meghatározó márkát érintette. A piacvezető Honda 20,9%-kal, a második helyezett Suzuki 62,8%-kal, a bronzérmes Yamaha pedig 47,5%-kal kevesebb motort adott el az idén, mint egy éve. Viszonylag jól szerepelt a BMW, mely a negyedik helyre lépett előre, mivel csupán 3%-kal csökkentek eladásai.
A visszaesés az importőröknek és a kereskedőknek egyaránt hatalmas érvágás, akad azért hasznos következménye is a válságnak. A tapasztalatok szerint eltűntek azok a vevők, akik szinte teljes egészében hitelből vásárolták a motorkerékpárokat, sőt, a kölcsönt igénylők száma is drasztikusan visszaesett. Korábban a vevők 80%-a vett fel kölcsönt a vásárláshoz, mára ez az arány 20%-ra csökkent. Változtak az igények is, néhány évvel ezelőtt elsősorban a kifejezetten erős és gyors kétkerekűeket keresték a vevők (az eladott gépek 15%-a a szupersport kategóriába tartozott), 2010-ben a kisebb, olcsóbb, kedvezőbb fenntartási költségű nagyrobogók és a 125 köbcentiméteres gépek voltak a favoritok. Nem véletlen, hogy a Honda NHX110-es nagyrobogóból adták el a legtöbbet, összesen 83-at.

A szakértők szerint lassan kilábal a válságból a hazai motorpiac, akár már jövőre élénkülhet a forgalom. Bizakodásuk elsősorban azon alapszik, hogy ha lassan is, de javul a gazdaság helyzete, s Nyugat-Európában - ahol "csak" 20-25%-kal estek az eladások a krízis idején - már nő a szalonok forgalma. Sőt egyes jelzések szerint a régi motorosok mellett új vásárlók is megjelenhetnek a kereskedésekben. Azok, akik a válság nyomán, anyagi megfontolások miatt az autónál olcsóbb és könnyebben fenntartható nagyrobogóra váltanának.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Némileg a használt motorok piacát is visszavetette a válság. A Datahouse adatai szerint 2008-ban még 22,4 ezer motorkerékpár cserélt gazdát, 2009-ben már csak 19,8 ezer, 2010-ben pedig várhatóan ennél is 15-20%-kal kevesebb adás-vételt regisztráltak. Stagnált viszont a szürkeimport, december elejéig éppúgy 3600 rendszámköteles motorkerékpárt hoztak be külföldről, mint egy évvel korábban.

Indulhat a tippelés meddig bírja a Petőfi híd: a felújítás tervezésének megpályáztatására sincs pénz
Budapest vezetése egyelőre nem tudja megkezdeni a súlyosan korrodálódott Petőfi híd felújítását.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


