2010. október 29. - november 7. között, Hazajáró Hét néven hirdet közös akciót a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetsége (FATOSZ) és a Magyar Turizmus Zrt. A tíznapos program során a falusi turizmushoz kapcsolódó több száz szolgáltató várja akciós ajánlattal vendégeit. Az akció lényege, hogy a falusi, illetve ifjúsági szállásadók, kempingek, boros-, bio-, kézműves porták, pálinkafőzdék vagy tájházak a megjelölt időszakban jelentős, minimum 10%-os kedvezményt biztosítanak a szálláshely vagy az egyéb szolgáltatás árából.
A kampányhét idején kedvezményekre jogosító Hazajáró Kártya kerül forgalomba, amely 2011. május 31-ig érvényes. A kártyát a vendégek az akcióhoz csatlakozó turisztikai szolgáltatónál kaphatják kézhez, amellyel a Hazajáró Hetet követően 2011. május 31-ig további kedvezményt kapnak bármelyik, az akcióban részt vevő szolgáltatónál. A kedvezmény lehet például egy ingyen kenyérlángos, rétes, egy pohár bor vagy pálinka, esetleg tárlatvezetés, kerékpárkölcsönzés, kézműves bemutató. Az akció és a kedvezményekre jogosító kártya kibocsátásának célja, hogy a szezonon kívüli időszakban erősítse a falusi turizmus iránti érdeklődést.
Az ún. kastélyturizmust fellendítő programot a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és a szlovákiai Tőketerebesi Honismereti Múzeum közösen, uniós támogatásával valósította meg. A projekt beruházások indítását is eredményezte Szabolcs és a szlovákiai Kassa megye területén, ahol öt, a programba bevont idegenforgalmi célú épület újul meg a rekonstrukciók során.
A KSH legfrissebb statisztikai adatai szerint 2010 első félévében bár minimálisan, de nőtt a hazai lakosság utazási kedve. A felmérésből kiderül, hogy a magyar lakosság 23%-a vett részt a belföldi turizmusban, azaz legalább egy alkalommal tett többnapos belföldi utazást. A lakosság az előző évinél 4%-kal többet, 100 milliárd forintot költött el, ebből 33 milliárdot szálláshely-szolgáltatásokra. A felmérésből kiderül, hogy a belföldi utazók közel kétharmada az aktív, 25-64 éves korosztályból került ki és közel egyharmaduk a saját anyagi helyzetét átlag felettinek értékeli. A magyar lakosság nagy része azonban még mindig, részben anyagi okokra hivatkozással nem utazik turisztikai céllal.
A FATOSZ és az MT Zrt. a Hazajáró Hét kampányával éppen a belföldi turizmusból leginkább kimaradó réteget, a kevésbé tehetőseket, a nagycsaládosokat, a nyugdíjasokat és az iskolásokat célozza meg.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Túl drága a Balaton? Itt van 10 másik csodálatos magyar tó: olcsóbb, nyugisabb és nincs a világvégén
Mutatjuk, melyik magyar tavak az olvasóink kedvencei a Balaton mellett és hogy ezeknek milyen az árfekvése.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


