A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium döntött a júliusban újraindított vasútvonalak szeptember elsejével életbe lépő menetrendi módosításairól. A tárca figyelembe vette a közelmúltban lezajlott önkormányzati egyeztetéseken felmerült igényeket. Az elsősorban diákok számára kedvezőbb megújított menetrendek szerint a bevezető időszak napi 4-6 járata helyett ősztől 8-16 járat közlekedik az öt vonalon.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium korábbi intézkedése nyomán 2010. július 4-étől ismét vonatozhatnak az utasok a Székesfehérvár-Komárom, Zirc-Veszprém, Pápa-Csorna, Karcag-Tiszafüred és Lajosmizse-Kecskemét szakaszokon. A tárca a helyi elvárások felmérése után a tanévkezdésre az utazási igényeket jobban kiszolgáló menetrendeket vezet be.
Az új indulási és érkezési idők, nagyobb járatsűrűség elsősorban a vasutat hivatásforgalomban (iskolába vagy munkába járásra) használóknak kedveznek. A változtatások tükrözik a nyári önkormányzati egyeztetéseken felmerült szempontokat.
A módosítással az induló 2-3 járatpár helyett már ősztől 4-8 közlekedik az érintett vonalakon. A szakaszok többségén ezzel a forgalomszüneteltetés előttivel legalább egyenértékű szolgáltatási kínálat áll az utasok rendelkezésére.
A szeptemberi változások nem érintik a vasútpótló autóbuszjáratok közlekedését. A viszonylatok végleges menetrendjeit további egyeztetések nyomán decemberre alakítja ki a szaktárca.

Iszonyat értékes kincset rejt a magyar föld: szörnyű, ahogy elpazaroljuk, pedig használni is lehetne
Magyarország geotermikus adottságai kiemelkedőek.

Itt verte el a legtöbb magyar a játékpénzt a SZÉP-kártyákról: ez történik, ha minden zseb átjárható?
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


