11 °C Budapest

Szigorítanák a jogosítványok megszerzését!

2010. július 21. 14:02

Az Európai Bizottság a járműbiztonságra vonatkozó szabályok szigorítását, az úthasználók ismereteinek növelését és a közúti szabályok érvényesítésének fokozását tervezi, hogy a közúti halálesetek száma az elkövetkező tíz évben a felére csökkenjen Európában.

Az Európai Bizottság közlekedésért felelős alelnöke, Siim Kallas a következőképpen nyilatkozott: "Európa közútjain nap mint nap száz ember veszti életét. 2001 óta jelentős eredményeket értünk el, hiszen sikerült közel 80 000 emberéletet megmentenünk. A közúti halálesetek és sérülések száma azonban továbbra is elfogadhatatlanul magas. 2020-ra a felére kívánjuk visszaszorítani a közúti halálesetek számát, és ehhez most azt kívánjuk megvizsgálni, hogy milyen gépjárműveket használnak az gépjárművezetők, illetve azt, hogy milyen körülmények között és hogyan vezetnek."

Korábban: Négy első és négy második már kevés a jogosítványhoz - Kattints!

A Bizottság által a mai napon közzétett kezdeményezéscsomag a gépjárműveket, az infrastruktúrát és az úthasználók magatartását érintő fejlesztéseket tartalmaz. A célkitűzések között szerepel többek között a biztonságosabb közutak építése, a járműveket érintő biztonsági intézkedések fokozása, valamint intelligens járművek kifejlesztése is. Ezen kívül a jogosítványok megszerzését, valamint a képzést is szigorítanák, valamint a motorosokra is több figyelmet szentelnének.


Egy felmérés szerint maguk az EU állampolgárok is erőteljesebb fellépést várnak a közúti biztonság terén. Tíz európai közül kilenc (azaz az emberek 94%-a) véli úgy, hogy a közúti biztonság szempontjából az alkoholos befolyásoltság alatt történő vezetés a legjelentősebb probléma, míg tízből nyolc (78%) a gyorshajtást nevezte meg súlyos gondként ugyanebben a tekintetben.

A válaszadók többsége (52%) első- vagy második legfontosabb feladatnak azt tartja, hogy a tagállamok a közúti infrastruktúra javítására összpontosítsanak, miközben 42%-uk szerint inkább a közlekedési jogszabályok végrehajtásának szigorítására kellene több figyelmet fordítani, a válaszadók 36%-a pedig a hazai, illetve külföldi közlekedési szabálysértőkkel való egyenlően szigorú elbánást tartja a legfontosabb lépésnek.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az Eurobarometer-felmérést a Bizottság kérésére végezték el, az EU-n belüli közúti halálesetek számának csökkentésére irányuló, folyamatban lévő bizottsági kampány keretében.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 7. szerda
Gizella
19. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?