Az econet.hu bejelentette, hogy a Sziget Kulturális Menedzser Iroda 2010. június 4-én és 5-én megrendezett első StarGarden Fesztiválon mintegy 13 ezer látogató vett részt.
Az első évi látogatószám alatta maradt a rendezvényszintű megtérülés eléréséhez szükséges számnak. Az alacsonyabb látogatószámhoz bizonyára hozzájárult az elmúlt hetek kedvezőtlen időjárása is.
Az idei első piacépítő év tapasztalatainak figyelembe vételével a StarGarden Fesztivál 2011-ben is várhatóan megrendezésre kerül majd. A StarGarden, a Magyar Televízióval és a Nemzetközi Összefogás Alapítvánnyal együttműködve a második napon egy élő műsor során több mint 40 millió forint értékű támogatást gyűjtött az árvízkárosultak javára.
Az idei fesztiválszezonban - a már lezajlott StarGarden Fesztivál után - még az alábbi econet.hu Nyrt. érdekeltségével működő rendezvények kerülnek lebonyolításra:
- 2010. június 5-27.: T-Home Gyerek Sziget, Budapest
- 2010. június 30. és július 3. között: VOLT Fesztivál, Sopron
- 2010. július 8-11.: Heineken Balaton Sound, Zamárdi,
- 2010. augusztus 9.: Kispál és a Borz búcsúkoncert, Budapest, Hajógyári- Sziget (Sziget -1. nap),
- 2010. augusztus 10.: Reggae örömünnep, Cseh Tamás emlékkoncert, Budapest, Hajógyári-sziget, (Sziget 0. nap)
- 2010. augusztus 11-16.: Sziget Fesztivál, Budapest, Hajógyári-sziget,
- 2010. augusztus 26-29.: Félsziget Fesztivál, Marosvásárhely

Indulhat a tippelés meddig bírja a Petőfi híd: a felújítás tervezésének megpályáztatására sincs pénz
Budapest vezetése egyelőre nem tudja megkezdeni a súlyosan korrodálódott Petőfi híd felújítását.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


