22 °C Budapest

BL-döntő: hatalmas pénzek a háttérben

2010. május 22. 14:02

A MasterCard kutatása szerint 120 millió eurót érő győzelemért küzd a szombat esti UEFA Bajnokok Ligája döntőn a világ két kiemelkedő csapata az FC Internazionale Milano és az FC Bayer München; az UEFA hivatalos szponzorának megbízásából készült tanulmány kimutatta, hogy a mérkőzés a teljes európai gazdaság számára mintegy 351,5 millió euró bevételt jelent.

A MasterCard kutatása szerint a spanyol fővárosban működő vállalkozások 50 millió eurós bevétellel számolhatnak, ami elsősorban vendéglátásból, sport-emléktárgyak értékesítéséből, növekvő reklám megrendelésekből, események bevételeiből származik. Madrid várhatóan még Róma 2009-es 45 millió Eurós bevételét is túlszárnyalja.

A növekedés jelentős mértékben köszönhető a döntő időpontjának, melyet a hét közepéről az utazásra sokkal alkalmasabb szombatra tettek át. Az angol és spanyol csapatok távolmaradása növeli a meccs kimenetelét övező bizonytalanságot, így az érdeklődést is - állítja a kutatás, ami összesen 120.000 látogatót vonz majd a spanyol fővárosba. Az európai gazdaságot körülbelül 94 millió euróval lendíti majd fel a döntő. A MasterCard tanulmánya szerint a bevétel jelentős részét a főként Németországból és Olaszországból érkező drukkerek utazási, és szállásköltségei jelentik.

 

Forrás: MasterCard


Emellett az Európa minden tájáról érkező szurkolók jelentős összegeket költenek majd reklámpólókra, ételre és italra is. Azonban a döntőt nem csak az öreg kontinens követi figyelemmel, hiszen 10 dél-amerikai labdarúgó érintett a BL döntőben. Mindezen túl 50 millió dél-amerikai tart számon felmenői között olaszokat, 7 millióan pedig német ősöket, így a Bayer München - Internazionale mérkőzésnek jelentős gazdasági hatása lehet Dél-Amerikában is.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. június 18. szerda
Arnold, Levente
25. hét
EZT OLVASTAD MÁR?