
Itt verte el a legtöbb magyar a játékpénzt a SZÉP-kártyákról: ez történik, ha minden zseb átjárható?
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly.
A leköszönő kormány törvénytervezete szerint a jövőben nem a szélvédőn elhelyezett mikuláscsomagok, hanem levél értesítené az autósokat a pótdíj befizetéséről. Eközben a parkolási díjakat is maximalizálnák - írja a Népszabadság.
Ha az új parlament megszavazza a március 11-én benyújtott törvényjavaslatot, úgy július elsejétől már életbe is léphet az új rendelet, amely a június 30-tól hatályát vesztő, a fizetőparkolással kapcsolatos fővárosi önkormányzati rendeletet helyettesítené.
Az alkotmánybíróság szerint a fizetőparkolás általános kereteit törvényben kell szabályozni, a főváros csak ez után alkothat új rendeletet. Ha a megadott határidőig nem születnek meg e jogszabályok, országszerte ingyenessé válhat a parkolás.
A javaslat a parkolási díjak meghatározásának kereteit országosan egységes módon rendezi. A parkolási alapdíjat egy liter 95-ös ólmozatlan benzin árához igazítják. A várakozási területeken az alapdíj legalább felét, de legfeljebb kétszeresét fizethetik az autósok.
A maximalizált összegű pótdíjazás esetén ezentúl 15 nap állna rendelkezésre a befizetésre. Ráadásul ezentúl autóst 60 napos jogvesztő határidőn belül tértivevényes levélben kell értesíteni a bűntetésről. A pótdíj az értesítés kézbesítését követő 15 napig az adott napon belül díjköteles időszakra és további kétórai várakozásra számított tarifának megfelelő összeg. A 15 napon túli befizetés esetén negyvenszeres mértékű a szankció. A várakozásidíj- és pótdíjfizetési követelés egy év alatt elévül, s utánuk késedelmi kamat a jövőben nem követelhető.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A díjak és pótdíjak az önkormányzatot illetik meg, amelyből a parkolási cég kizárólag ellenőrizhető módon, az indokolt ráfordításaival részesülhet.
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.