Egy friss felmérés szerint idén is sikerre vannak ítélve a fesztiválok. A magyar közönség kimondottan kedveli a kulturális-és gasztronómiai eseményeket, ugyanakkor meglepő, hogy a budapestiek nyilatkoztak a legnagyobb arányban úgy, hogy semmilyen fesztiválon nem vesznek részt.
Idén a fesztiváloké a főszerep, hiszen 2010 hivatalosan is a Fesztiválok Éve. Ennek alkalmából a KutatóCentrum és a Marketing&Media közös villámkutatása azt vizsgálta, hogy melyek a legnépszerűbb fesztiváltípusok, és a különböző rendezvények milyen közönséget vonzanak. A felmérés eredményei szerint a 18-64 évesek 74 százaléka tervezi, hogy idén kilátogat legalább egy hasonló eseményre. Nagy közönségre lehet számítani a pálinka-, a bor- vagy éppen a kolbászfesztiválokon, hiszen a tavalyi évhez hasonlóan a gasztronómiai programok vonzzák a legtöbb embert: a megkérdezettek közel 40 százaléka tervezi, hogy kilátogat ilyen rendezvényre.
"Ezeknek az eseményeknek a vonzereje egyebek mellett annak is köszönhető, hogy a vendégek megkóstolhatják - sokszor akár díjmentesen - az itthoni, valamint a nemzetközi konyha étel- és italkülönlegességeit" - tette hozzá az eredményekhez Barcza Enikő, a KutatóCentrum üzletág igazgatója. A legkevesebben a művészeti fesztiválokat tervezik felkeresni, a villámkutatás tanulsága szerint 2009-ben is ezeknek a rendezvényeknek volt a legkisebb közönsége.
Nem fesztiváloznak a budapestiek?
A fesztivállátogatók többféle rendezvényre is nyitottak, ezt igazolja, hogy 2009-ben a megkérdezettek egyharmada több típusú fesztiválra is ellátogatott, idén pedig a megkérdezettek 44 százaléka tervezi, hogy többféle eseményt is megnéz. Bár a sokszínű programok közt mindenki megtalálhatja a kedvére valót, úgy tűnik, a leglelkesebb fesztivállátogatók a 18-24 évesek. 2009-ben 45 százalékuk ment el egynél több rendezvénytípusra, és idén is 51 százalékuk tervezi azt, hogy többféle eseményre is kilátogat.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A különböző rendezvények más-más közönséget vonzanak. A könnyűzenei fesztiválok és utcai felvonulások inkább a fiatalok körében népszerűek, míg a művészeti események közönsége jellemzően az idősebbek és felsőfokú végzettségűek köréből kerül ki. Az utcai felvonulásokat a fiatalok mellett jellemzően az alacsonyabb végzettségűek és a kisvárosban, falvakban élők várják. Érdekes eredmény, hogy a budapestiek nyilatkoztak a legnagyobb arányban úgy, hogy semmilyen fesztiválon nem vesznek részt. 2009-ben 41 százalékuk nem ment ki egy hasonló eseményre sem, és idén is 30 százalékuk tervezi a távolmaradást.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.