A hazai autópiaci finanszírozás egyre inkább a forintalapú konstrukciók irányába tolódott el. Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének (MGE) társelnöke szerint az autókereskedelem további visszaesése nem várható, a piac talpra állása már az idei második félévben megkezdődhet - írja a Napi Gazdaság.
A szakember elmondta, hogy 2009 második felében már nagyon gyengék voltak az értékesítési adatok. Ha például a februári számokat kivetítjük a második félévre, akkor ez alapján - a szezonális tényezőket is figyelembe véve - 2010-ben is a tavalyihoz hasonló értékesítésre lehet számítani, további nagy visszaesés már nem várható. A személyautó- és a kishaszonpiacon havi átlagban összesen 4,5-6 ezer darabos értékesítésre lehet számítani, ami viszont már a II. félévben meghaladhatja a tavalyi teljesítményt.
A hazai piacon a vásárlóerő alapján a reális értékesítési darabszám évi 120-150 ezer új autó eladását jelenti, vagyis most nagyjából 50-60%-kal maradunk el a normális állapottól. Nem szabad a jelenlegi állapotokat a 2003-as értékesítési csúcsévhez hasonlítani. A 120-130 ezres eladást valamikor 2012-2013-ban érheti el a magyarországi autópiac.
Az autófinanszírozás sem száradt ki teljesen. Az emberek hitelfelvételi kedve mellett figyelembe kell venni a bankok kihelyezési hajlandóságát is. A bankok pedig a piacok megnyugvásával előbb-utóbb újra a kihelyezés mellett döntenek, ennek egyik legnagyobb ága pedig a gépjármű-finanszírozás. A 20%-os önerős finanszírozás reálisan működhet, és hosszú idő után újra előtérbe kerülhet az operatív lízing, vagyis a tartós bérlet. A forintkamat sokat csökkent, a válságból való kilábalással pedig az eurókamat emelkedik majd, egyre szűkül tehát az a rés, amely korábban annyira vonzóvá tette a devizaalapú finanszírozást.
Az autós szakma nagymértékben és szinte kizárólag saját magára számíthat: megoldásokat kell keresni, nagyon magas színvonalon kell szolgáltatni.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Roncsprémium
Egy ilyen program most azért lenne fontos, mert az elöregedett, nagyjából 12 éves átlagéletkorú magyarországi járműállomány környezetvédelmi szempontból komoly kérdéseket vet fel. Az államnak mindenképp támogatnia kell olyan programokat, hogy a régi, nagy szén-dioxid-kibocsátású autókat újra cseréljék az emberek. Jelenleg 40-45 ezer kétütemű autó fut még az utakon. Nyilván lesz egy elektromosautó-program is. Az infrastruktúra kiépítésével egy hatalmas új iparág fog felnőni, amelyet az államnak is illene támogatnia.

Indulhat a tippelés meddig bírja a Petőfi híd: a felújítás tervezésének megpályáztatására sincs pénz
Budapest vezetése egyelőre nem tudja megkezdeni a súlyosan korrodálódott Petőfi híd felújítását.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
30 éve együtt – az INTERSPAR múltja, jelene és jövője (x)
A SPAR Magyarország nem csupán egy új üzlettípust hozott be az országba, hanem egy modern, kényelmes és családbarát vásárlási élményt is, amely azóta is milliók mindennapjainak része.
Portfolio Gen Z Fest 2025


