13 °C Budapest

Hogy fogunk közlekedni 2030-ban? Képek a jövőből!

2010. március 25. 15:02

A General Motors és kínai partnere (SAIC) nem várták meg a Sanghajban megrendezésre kerülő Világkiállítás (World Expo) májusi megnyitóját, hanem már most bemutatták az egyik legígéretesebb jövőbeli városi közlekedési eszköz prototípusát.

A jármű az angol elnevezése után (Electric Networked-Vehicle) az EN-V rövidítést kapta, a kétszemélyes elektromos meghajtású jármű hatótávolsága a jelenlegi technikai szint mellett még csak 40-45 kilométer.

EN-V (Forrás: Motorauthority magazin)

Előrejelzések szerint húsz év múlva a Föld lakossága elérheti a 8 milliárd főt, a városlakók száma megközelítheti az 5 milliárdot. A városok túlzsúfoltak lesznek, a települések infrastruktúrája csak a jelenleginél kisebb közlekedési eszközöket bír majd el.

A közlekedési gondok orvoslására már több tanulmány is született, ezek közül az egyik legígéretesebb a GM új EN-V típusú járműve. Az elektromos jármű elterjedésével javulhat a villamos hálózat kihasználtsága,

A jármű önsúlya a szénszálas felépítménynek köszönhetően 500 kilogramm körüli, ami fele- harmada egy jelenlegi átlagos autóknak. A környezetbarát jármű ökológiai lábnyoma szintén a harmada egy mai autónak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A kétszemélyes autó fürge gyorsulásra és hirtelen megállásra is képes lesz, de a mai technika adta lítium-ionos akkumulátor hatótávolsága még fejlesztésre szorul a jövőben.

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?