11 °C Budapest

Bombameglepetéssel zárult az Utazás kiállítás

MTI
2010. március 8. 12:32

Bombariadó miatt vasárnap koradélután, fél 3 körül zárt be az Utazás nemzetközi turisztikai kiállítás. Az esemény látogatóinak száma így nem döntött rekordot.

Vécsei Mihály, a Hungexpo Zrt. sajtófőnöke elmondta: a hét rendezvény jól sikerült, csak a vasárnap délutáni bombariadó gátolta meg, hogy az idén a látogatók száma meghaladja a rekordot jelentő 60 ezret. Szombaton rekord számú látogatót regisztráltak: 22 ezren keresték fel a kiállítást.

Mint hozzátette, a vasárnap délutáni bombariadóra tekintettel a Hungexpo Zrt. úgy döntött, hogy az idén az általuk rendezett kiállítások bármelyikére érvényes a március 7-ei, vasárnapi belépőjegy. A belépő mellé kapott nyereményszelvények sorsolását a bombariadó miatt nem tartották meg, azt - közjegyző jelenlétében - a jövő héten rendezik meg. A nyereményekről a nyerteseket írásban tájékoztatják, az eredményt közzéteszik a Hungexpo honlapján.

 

Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

NAPTÁR
Tovább
2025. május 7. szerda
Gizella
19. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?