A japán autógyártó nem is reméli, hogy jövő év közepe előtt fellendüljön a kereslet az európai piacokon - jelentette ki a cég egyik vezetője a Frankfurti Autószalon előtt.
Csütörtökön nyílik meg a 63. Frankfurti Autószalon, ahol az autógyártók rengeteg újdonságot mutatnak be, főként a környezetvédelem és fenntarthatóság jegyében, de a sportautók szerelmesei sem maradnak parlagon.
Persze a válság a kiállításon is érezteti hatását, hiszen idén mintegy 30 százalékkal kevesebb kiállító lesz jelen, több ázsiai márka távol marad a rendezvénytől.
A Toyota ugyan ott lesz Frankfurtban, ahol többek között két új hibrid modelljét is bemutatja, azonban nem tekint kitörő lelkesedéssel a közeljövőbe: Tadashi Arashima, a vállalat európai részlegének vezetője szerint 2010 közepe előtt nem tér magához a piac - írja az AFP hírügynökség. Ez persze attól is függ, hogy a kormányok kitartanak-e a roncsprémium alkalmazása mellett, ami fellendítheti az új autók iránti keresletet.
Ugyanakkor az idei év második felében már javulhat némiképp a Toyota piaci részesedése Európában, ami jelenleg 4,8-4,9 százalék körüli, Oroszországot is beleszámítva.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az európai vezérigazgató-helyettes, Didier Leroy újságíróknak azt mondta, idén várhatóan 80 ezer autót sikerül eladniuk majd Oroszországban, ami jelentős visszaesés a 2008-as 200 ezres forgalomhoz képest.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Berobbant a grillszezon: mutatjuk, mik lesznek az idei újdonságok
Egzotikus ízek is megjelentek a PENNY kínálatában.


