
Itt verte el a legtöbb magyar a játékpénzt a SZÉP-kártyákról: ez történik, ha minden zseb átjárható?
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly.
A teljes magyarországi autópiac első féléves visszaeséséhez képest csak hajszállal alakultak jobban a flottaeladások. A vállalati költségcsökkentéseket ez a piac is megszenvedte, bár egyesek szerint már látszanak az élénkülés jelei.
Az év első felében 39 százalékkal csökkentek a flottaeladások Magyarországon, ez némileg szerényebb visszaesés a teljes autópiac 40,1 százalékos zsugorodásánál. A magánszemélyek vásárlásaiban megfigyelhető trendhez hasonlóan a nagy flottavásárlók is sokáig halogatták beszerzéseiket és a tervezettnél tovább használják meglévő járműveiket. A céges beszerzések aránya az összes flottaértékesítésen belül a tavalyi első hat hónap 36 százalékos arányához képest 2009. január-júniusi időszakában 50 százalékra emelkedett.
A magánszemélyek vásárlásainak háttérbe szorulásával egyre hangsúlyosabbá válnak a flottaértékesítések - állítják a Magyar Suzuki Zrt.-nél, ahol a közszféra érdeklődésében bíznak az év hátralévő részében. Az Opel és Chevrolet márkákat forgalmazó GM Hungary Kft. tapasztalata szerint egyre jellemzőbb, hogy a flottavásárlók alacsonyabb felszereltségű gépkocsik beszerzésével próbálják csökkenteni költségeiket.
Ezt a tendenciát a Porsche Hungaria Kft. is megerősítette a Napi Gazdaságnak. A Porsche, a VW, az Audi, a Skoda és a SEAT márkákat forgalmazó társaság esetében a flottaértékesítések arányában nem történt komolyabb változás az év első felében, sőt az alacsonyabb járműkategóriákban még növekedést is sikerült elérni. Jelenleg azonban nincsenek több száz darabos megrendelések, számos cég pedig csak részben újítja meg járműparkját - közölte Vérten Sándor kommunikációs igazgató.
A kis- és középvállalati szektor a gazdasági helyzet bizonytalansága miatt nem mer új autókat beszerezni, miután nem látják biztosítottnak azt, hogy a járműveket hosszú távon is fenn tudják majd tartani - mondta a Peugeot Hungária vállalati értékesítési menedzsere. Seres László szerint az elmúlt egy-másfél hónapban némileg megélénkült a flották iránti érdeklődés és az ajánlatkérések száma.
A Ford Közép- és Kelet-Európai Értékesítő Kft.-nél viszont úgy látják, hogy az év eleji kivárás után mára számos flottavásárló beindította a beszerzést, bár ez Varga Zsombor pr- és kommunikációs igazgató szerint a devizaárfolyamok változása és az áfaemelés miatt most nagyobb költségeket jelent, mint az év első hónapjaiban. Az első félév tapasztalatai szerint a kis és nagy flottákkal szemben a közepes méretű flották piacát kisebb mértékű gyengülés jellemezte.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 719 484 forintot 20 éves futamidőre már 6,26 százalékos THM-el, havi 142 416 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,78% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Stabil maradt a flottakezelési piac, állítja a LeasePlan Hungária kereskedelmi igazgatója, sőt, akár még növekedést is produkálhat ez a szegmens az idén. Jókuti Gábor szerint egyre több flottafelhasználó lát azonnal realizálható tőkefelszabadítási megoldást az operatív lízingben. A társaság jelenleg 9 ezer járművet üzemeltet, amely a teljes flottakezelési piac mintegy harmadát jelenti.
Kevesebb mint felére esett vissza az idén a regisztrációs adóból befolyt bevétel az egy évvel ezelőtti adatokhoz képest: míg tavaly hat hónap alatt 46 milliárd forint adót fizettek be ezen a címen az autósok a vám- és pénzügyőrségnek, addig az idén ez csak 21,9 milliárd forintot ért el. Tavaly az egész évben 86,7 milliárd forintra rúgott a bevétel, az idei előirányzat 82 milliárd forintról szólt. Kisebb mértékben esett vissza a visszterhes gépjármű-átruházási illetékek összege, júniusban 1,44 milliárd forintot tett ki a befizetett illeték, az egy évvel korább több, mint kétmilliárd forint volt. A csökkenés jelentős részben a háztartásoknál és nem a cégeknél mutatkozott meg.
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.