A Dakart szervező Amaury Sport Organization (ASO) Budapesten jelentette be, hogy április 20-án Budapestről rajtol a Közép-Európai Rali, amely a Dakar Sorozat első versenye lesz. Az egy hetes futam Magyarországon és Romániában zajlik - írja a Világgazdaság.
Akik neveztek korábban az idei Dakarra, azok jelképes 300 eurós összegért rajthoz állhatnak ezen a futamon, míg másoknak 3-5000 euróba kerül majd az indulás.
A kis híján 3000 km össztávú, a gyorsasági szakaszokat tekintve 1500 km-es viadal egymillió eurós rendezési költségeinek 80 százalékát az ASO állja, a maradék 20 százalékot - amely mintegy 200 ezer euró, nagyjából 52 millió forint - pedig a magyar állam fedezi.
A rali Magyarországon és Romániában (Erdélyben) bonyolódik, a rendezők több tízezer érdeklődőt várnak. A Budapestről rajtoló futam érinti Debrecent, Balatonfüredet és Veszprémet, de a gyorsasági szakaszok olyan honvédségi katonai lőtereken lesznek, amelyek rendszerint hasonló rendezvények színterei. Az ún. összekötő szakaszokon a versenyben résztvevő gépjárművek a KRESZ szabályok betartásával közlekednek, melyeket a szervezők külön traffipaxok telepítésével is ellenőriznek.
A nevezések február 11-én kezdődnek, és már az összes jelentős dakaros csapat - a BMW, a Mitsubishi, a Volkswagen, a Schlesser és a KTM - is jelezte részvételi szándékát. A Dakar-ralihoz hasonlóan a Közép-Európai Ralin is 3 járműkategóriában lehet indulni (motorkerékpár vagy quad, autó és kamion), illetve két versenykategóriában: professzionálisban vagy amatőrben. Az ASO-hoz eddig beérkezett jelentkezések alapján várhatóan mintegy 250 versenyző (100 autó, 100 motor, 20 kamion) indul, és előreláthatólag 150 újságíró tudósít majd a világ minden pontjára.

Iszonyat értékes kincset rejt a magyar föld: szörnyű, ahogy elpazaroljuk, pedig használni is lehetne
Magyarország geotermikus adottságai kiemelkedőek.

Itt verte el a legtöbb magyar a játékpénzt a SZÉP-kártyákról: ez történik, ha minden zseb átjárható?
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


