Az autóvilág kedvelőit nem érte váratlanul, hogy a megújult Fiat 500-as nyerte az Év Autója díjat az idei évben. Az 58 tagú bizottság a mai napon hozta nyilvánosságra végleges döntősét: az 50 éves hallgatás után ismét új köntöst és belső kapott miniautó nem csak a szakértő zsűrit nyűgözte le, de ötcsillagos eredmény produkált az EuroNCAP töréstesztjén is.
A 2008-as modellek között a Fiatot 500-at közvetlenül a Mazda 2 követte, a két kiskategóriás autó között nagy volt a verseny, a Ford megújult Mondeoja a két éllovastól jóval lemaradva végzett a harmadik a helyen. A Fiat 500-ast az 58 versenybíróból 37 egyértelműen az első, míg 17 a második helyre sorolta, így alakult ki az olasz gyártó számára kedvező eredmény.
A Fiat 500 esetében a szakértő zsűri a városi forgalomra teremtett kisautóban díjazta, hogy a retró külső várhatóan nagy érdeklődést vált majd ki: az olaszok többsége már azelőtt beleszeretett, hogy az első autó legurult volna a futószalagról. A Fiat legfrissebb modellje egyaránt magában rejti a régi idők emlékét, miközben modern technológiai és biztonsági eszközöket alkalmaz.
Talán meglepő de a bírák a pozitív tulajdonságok közé sorolták, hogy a Fiat viszonylag szellős belsővel rendelkeznek, persze már ami a kategóriájában található többi modellel való összehasonlítást illeti.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
Van, aki meztelenül, törölközőbe csavarva kényelmetlenül érzi magát, míg szintetikus anyagból készült fürdőruhában beülni a gőzbe több okból sem szerencsés.
-
Sokan meg fognak lepődni, amikor nyugdíjas korba kerülnek
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíti ki, hogy ugyanazt az életszínvonalat fenn tudja tartani, mint az aktív éveiben?
-
Új vásárlók a magyar drogériákban: így változott meg a piac
A drogérialáncok nem csak hazánkban, Európa többi országában is dinamikusabban fejlődnek, mint a többi lánc.
-
Rohamosan csökken a hazai borfogyasztás, de a szakértőknek van megoldásuk a helyzetre
A klímaváltozás sem könnyíti meg a borászatok dolgát.
-
Stabil hozam és biztonság a befektetőknek (x)
A műtárgypiac egyre népszerűbb a befektetők körében, mivel stabil értéknövekedést és pénzügyi biztonságot kínál a gazdasági bizonytalanságokkal szemben.