Az első negyedévben 41 ezer új személyautó kelt el, ez 4,6 százalékkal kevesebb, mint tavaly, ám ezen csak azok a kereskedők lepődtek meg, akik továbbra is túlzott illúziókat táplálnak a hazai vásárlóerővel kapcsolatban - írja a Népszabadság.
Az elmúlt három évben messze meghaladták az új autók eladásai a piac valós felvevőképességét. Az idén és a következő években a tavalyi 170-180 ezer darabos személyautó-értékesítéssel lehet számolni, ekkora a fizetőképes kereslet. A korábbi rekordokat olyan álomkonstrukciók szülték, mint a nullaszázalékos előleg, a roncsbeszámítás magas áron vagy az alacsony havi törlesztésű, ám maratoni futamidejű - 10-15 éves - hitelek.
A vevők már nem bíznak az olykor milliós nagyságrendű engedményekben, inkább műszakilag is új és magas minőségű modellt választanak, olyat, amelyik értéktartó. Hosszabb távon ugyanis a használt kocsi eladásának veszteségeivel is számolni kell.
Az elmúlt években a legolcsóbb kocsik voltak a legkelendőbbek, napjainkban viszont már minden kategóriában a magasabb felszereltségű, drágább modelleket veszik. Az a komoly és felelősségteljes vevő, aki legalább 20 százalékos előleget tud adni.
Nagyjából idén és a következő években is legfeljebb 180 ezer új személyautó eladásával lehet számolni a magyar piacon, ahol jelenleg 1100 szalonban és szervizben 30 ezer ember dolgozik.
Ahogy Európa-szerte, úgy itthon is tovább tart a koncentráció a piacon, és egyre többen foglalkoznak több márka értékesítésével - jelenleg a kereskedések 40 százaléka, s akad olyan cég is (Duna Zrt.), amely 14 márkát forgalmaz. A koncentrációt jelzi például, hogy korábban 25 Nissan-kereskedő működött a magyar piacon, január elsejétől már csak tíz tulajdonos kezében van a harminc szalon és szerviz, ami tehát nem érinti hátrányosan a fogyasztókat.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 307 398 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 094 forintos törlesztővel az Erste Bank nyújtja (THM 10,83%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 70 482 forintos törlesztőt (THM 10,61%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Magyarország még mindig az olcsó piacok közé tartozik, bár más országokhoz hasonlóan az új autók árai nálunk is folyamatosan emelkednek - derül ki a 19 ország éves átlagárait vizsgáló Roadtodate-EuroIndex összeállításából. Itthon egy év alatt 3,5 százalékkal drágultak az új autók, legalábbis a listaárak szerint. A csökkenő kereslet miatt folyamatosan akciózó piacon így továbbra is az európai átlagnál jóval olcsóbban lehet vásárolni. Az európai átlagárat mutató index Magyarország esetében 96. Az európai átlaggal a cseh árak esnek egybe, a legalacsonyabbak pedig a svájciak 88-as mutatóval. A lista élén a dánok állnak 198-as indexükkel, a legnagyobb piacon, a németeknél pedig 98-as a Roadtodata indexe.
A gépkocsi-kategóriák közül a kisautók drágultak a legjobban: 9,2 százalékkal. Ez - és a keresletet befolyásoló egyéb tényezők - a magyar piacon 9,6 százalékos forgalom-viszszaesést okozott.

Iszonyat értékes kincset rejt a magyar föld: szörnyű, ahogy elpazaroljuk, pedig használni is lehetne
Magyarország geotermikus adottságai kiemelkedőek.

Itt verte el a legtöbb magyar a játékpénzt a SZÉP-kártyákról: ez történik, ha minden zseb átjárható?
A SZÉP-kártya tulajdonosok közel 12 százalékkal többet költöttek kártyáikról 2025 első negyedévében, mint tavaly.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


