A levélforgalom drasztikus visszaesése világszerte kényszeríti átalakulásra a postaszolgáltatókat. Egyes országok már radikális lépéseket tettek, máshol óvatosabb a tempó.
A Google cáfolja azt a közösségi médiában elterjedt állítást, miszerint a Gmail szolgáltatást augusztusban megszüntetik. Hangsúlyozták, hogy a platform továbbra is működik, a történtek pedig rávilágítanak a félretájékoztatás online terjedésének veszélyeire - írta a BBC.
A Google nyilvánosan is cáfolta azokat a pletykákat, amelyek szerint a Gmail szolgáltatását augusztustól leállítanák. A hír a közösségi médiában kezdett terjedni nemrég, a poszt már 7 millió megtekintésnél jár az X-en.
Richard Bagnall, a CARMA nevű kommunikációs cég vezetője szerint az eset jól példázza a félretájékoztatás veszélyeit. Hangsúlyozta, sokan könnyen elhisznek minden online olvasott információt, ám azok valóságtartamát nem ellenőrzik. A szakember kiemelte, a közösségi média platformok gyakran terjesztenek ellenőrizetlen tartalmakat, a jelenlegi eset sem az első, de nem is az utolsó ilyen alkalom.
Éppen ezért a közösségi média platformokkal kapcsolatos kihívások között szerepel a félretájékoztatás megfékezése, ráadásul az X-et különösen sok bírálat éri e tekintetben. A vállalat ugyanakkor állítja, hogy elkötelezett a félretájékoztatás elleni küzdelem mellett, miközben megpróbálja védeni a szólásszabadság jogát is.
A Gmail amúgy az egyik legnépszerűbb e-mail szolgáltatás a világban, több mint 1,5 milliárd aktív felhasználója van.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Változó karácsonyi kosár: spórolnak a magyarok, de a menüre nem sajnálják
Egy kutatás szerint továbbra is kiemelt fontosságú az ünnep, de sokan szűkebb kerettel gazdálkodnak, visszafogják az ajándékköltést, és a megfizethető meglepetések felé fordulnak.
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








