A Tesco új, mesterséges intelligenciával működő kamerarendszert vezetett be egyes önkiszolgáló kasszáinál.

Előbb vagy utóbb szigoríthatják a nyomtatók piacát. A döntés értelmében kötelezővé tehetik a részecskeszűrőket ezekben a eszközökben, ami rengeteg magyar vállalatot is érint. A cél, hogy a régebbi, ózont termelő típusok használatát csökkentsék és a jelenleg kevésbé környezettudatos nyomtatási szokásokat átalakítsák.
Hiába nézünk szinte mindent a monitor előtt, a papír alapú dokumentálás és iratkezelés továbbra is erősen a mindennapjaink része. A hagyományos, ózont termelő nyomtatók ugyanakkor rendkívül környezetszennyezőek, ráadásul a legtöbben a kellékanyagokat a kommunális hulladékba dobják, ami szintén nagyon kártékony. Tál Dávid, a kornyezetbaratnyomtato.hu alapító-ügyvezetője elmondta, az új technológiákra egyre nagyobb figyelem irányulhat, ugyanis felröppentek olyan hírek, hogy belátható időn belül kötelezővé tehetik a részecskeszűrőket a nyomtatókban. A cégeknek emiatt jobb azelőtt felébrednie, mielőtt a törvénykezés vasszigorával szembesülnének.
Egy kutatás szerint Magyarországon a 10 és 200 főt foglalkoztató kkv-k 79 százaléka a papíralapú iratkezelés mellett teszi le a voksát, ráadásul a vállalkozások négyötöde az elektronikusan kitöltött önéletrajzokat, szerződéseket és számlákat is, de még a legfontosabb üzeneteket is kinyomtatja. Tál Dávid, a kornyezetbaratnyomtato.hu és a techoffice.hu alapító-ügyvezetője rámutatott, vannak olyan cégek, amik jobban próbálnak átállni digitális irányba, mások viszont kevésbé, a költséghatékonysággal kéz a kézben járó környezettudatosság viszont a nyomtatás területén a többségnek fontos.
Mint mondta, legegyszerűbben magán a papíron spórolhatnak a vállalatok. Nagyon meglepő, de ma még elvétve használják csak a cégek a kétoldalas nyomtatást, pedig ez hamarosan varázsszó lesz, hiszen kapásból a felét meg lehetne spórolni a papírfelhasználásnak, ha innen közelítjük meg a környezetvédelmi kérdést. De nem ez a legfajsúlyosabb pontja.
„Vannak olyan termékek, amik az elmúlt 30-40 évben semmit nem fejlődtek, viszont a nyomtató szerencsére pont nem ilyen. Léteznek már olyan elérhető megoldások, ahol nem kell annyi kopóalkatrészt cserélni, és például hőmentesek. A hagyományos, régebbi típusú nyomtatók még ózont termelnek, amit előbb-utóbb betilthatnak. Akár kötelezővé tehetik hamarosan, hogy részecskeszűrő legyen a nyomtatókban is, hasonlóan a belsőégésű autókhoz” – mutatott rá.
Mik a környezetbarát nyomtató ismérvei?
Tál Dávid szerint az egyik legfontosabb, amire egyébként is oda kellene figyelni akár nyomtató, autó, vagy bármilyen céges eszköz választása előtt, az a TCO. Ez gyakorlatilag magyarra fordítva azt jelenti, hogy teljes tulajdonlási költség, vagyis hogy az első naptól az élettartama végéig mennyibe fog kerülni ez az eszköz. A másik dolog, amit meg kell vizsgálni, hogy minél nagyobb kellékanyagokat tudjanak hozzá venni a felhasználók, és azokat a gyártó újra tudja hasznosítani. Illetve, ami mindennél fontosabb, hogy ne legyenek kopó alkatrészek.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Tál Dávid kérdésre válaszolva kitért arra is, láthatjuk a hétköznapokban, hogy minden, ami környezetbarát, az drágább is, elég csak a papír műanyagpohárra gondolni. Viszont azt is figyelembe kell venni, hogy nagyon komoly piaci verseny van a nyomtató piacon. Ez azt jelenti, hogy sok gyártó szeretné eladni a termékét, márpedig ehhez igenis versenyképesen kell áraznia. Ez pedig szavatolja azt, hogy a környezetbarát nyomtatóknak az árai ott vannak, vagy esetleg akár alkalmanként alatta is, mint egy bármilyen másik nyomtatóé.
„Nem is erre helyezném a hangsúlyt, hanem inkább arra, hogy egyszer kell jól kiválasztani azt az eszközt, arra az öt-hat-nyolc évre, amíg használom, mert egyébként lehet, hogy fele annyiért is meg tudnám venni, viszont minden évben kidobom. Nagy matekzseninek nem kell lenni ahhoz, hogy megértsük, hogy ez nem éri meg. Azt mondom, hogy van egy alapküszöb, amennyit rá kell szánni egy termékre, ez viszont kevesebb, mint azt gondolnánk, és hosszú távon jobban meg is éri” – zárta gondolatait.

Kiakadtak a felhasználók, ismét leállást jelentettek: ez a közösségi média platform órákig megbénult
Az X közösségi platform (korábban Twitter) szombat reggel átmeneti leállást szenvedett az Egyesült Államokban.

Fillérekért vásárolja a méregdrága csúcstelefonokat rengeteg magyar: így spórolnak rajta egy vagyont
Egyre többen keresnek alternatívát az új okostelefonok irreális árai helyett – de vajon mennyire megbízható egy használt vagy felújított készülék?

Ez az új nyelvtanuló app tényleg jobb, mint a híres Duolingo? Már most tömegek kezdtek el váltani rá
Az alkalmazás arra ösztönzi a felhasználókat, hogy kizárólag a célnyelven válaszoljanak, ami természetesebb nyelvhasználatot eredményez.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Többtucat termék árát csökkentette a Lidl: ezeknél a leglátványosabb a változás
Az árréstoppal érintett termékeken kívül is jelentős árcsökkentéssel találkozhatnak a vásárlóka a Lidl boltjaiban.
-
Mobilalkalmazásból, 10 perc alatt, teljesen online igényelhető a Munkáshitel elsőként a Gránit Banknál (x)
A Gránit Banknál egyedülálló módon május 26-tól már mobilalkalmazásból is, teljesen online, 10 perc alatt igényelhető a Munkáshitel a banknál már számlával rendelkező ügyfelek számára. Új számlanyitás esetén akár 90.000 forintot is jóváír az igénylők számláján a pénzintézet.


