A 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. teljesítette az Axiom Space-be történő befektetésének első, 30 millió dolláros részletét.
Mutasd be a felhő alapú üzleti alkalmazásodat a sikerfalon, gyűjtsd a szavazatokat és nyerj 10 millió forint értékű reklámkampányt.
"Üzleti appok versenye" címmel alkalmazásfejlesztő versenyt hirdetett a Deutsche Telekom a közép-kelet európai régió hat országában, amelynek célja, hogy a kis- és közepes vállalkozások felismerjék, milyen sokféle innovatív applikáció áll rendelkezésre, akár már most is, mindennapi munkájuk egyszerűsítésére, segítésére. Az eddigi jelentkezők szinte minden területét érintik egy átlagos iroda napi működésének. Csak néhány példát említve: az EDMdesigner segítségével percek alatt készíthetők mobil barát email sablonok, noha korábban ez a munka órákat/napokat vett igénybe. A Riport nevű alkalmazással bonyolult könyvelési adatokból készíthetünk első ránézésre is érthető, könnyen befogadható elemzéseket, amellyel havonta nyomon követhetjük cégünk teljesítményét. Az Irisz elektronikus formában valósítja meg a dokumentum kezelést, mivel a felhőben van az adatbázis, és pofonegyszerűen elérhetők a munkához szükséges anyagok minden alkalmazott számára. De van olyan pályázó is, aki az üzleti telefonok lehallgatását szeretné megelőzni, ilyen a CryptTalk kommunikáció titkosító alkalmazás, amely a telefonbeszélgetések során maximális biztonságot garantál.

Ha Neked is van egy felhőalapú üzleti megoldás-ötleted, amely megkönnyíti a vállalkozások mindennapi életét, akkor pályázz, nyerj, és indítsd be! Kerülj fel az Üzleti app sikerfalra, gyűjts szavazatokat és nyerd el a fődíjat, hogy bemutathasd applikációdat egy, a Telekom által biztosított 10 millió forint értékű (listaáras érték) reklámkampányban amellyel akár 200 000 üzleti ügyfelet is elérhetsz! Van egy jó koncepciód, amely a következő 6 hónapban valósul meg? Jelentkezz, és lehetőséged nyílik akár 80 000 € értékű beruházás elnyerésére.
A legjobbak közé csak azok jutnak be, akiknek a megoldását a kis- és közepes vállalkozások valóban értékesnek, szerethetőnek tartják, hiszen a pályázott alkalmazásokra a KKV-s közönség is szavaz. A szavazás már elindult, és egészen június 30-áig tart majd.
A pályázatra május 30-ig várják a jelentkezőket, részletes feltételek az Üzleti app sikerfalon, a www.sikerfal.hu weboldalon érhetők el.
(x)
-
Húsz évre bebiztosították magukat: így juthat fix áron zöldáramhoz ez az ipari óriásvállalat
Tóth Zoltánt, az E.ON EIS (Energy Infrastructure Solutions) megoldásértékesítési osztályvezetőjét kérdeztük.
-
Karácsonyi bevásárlás: miért éri meg a Lidl mellett dönteni az ünnepek előtt?
Az ünnepi készülődés mindenkitől sok energiát és alapos tervezést igényel, ezért a Lidl célja, hogy az idei karácsonyi bevásárlást a vásárlók egyszerűen és egy helyen intézhessék.
-
Közeledik a síszezon, féláron is elérhető a Gránit Bank Platinum kártya: 50 milliós, síelésre is érvényes utasbiztosítás jár hozzá
Európa sípályáin nagyjából minden tizedik síelő szenved kisebb-nagyobb balesetet egy-egy szezonban.
-
Ez a cég ott lát lehetőséget, ahonnan más menekül: bevásárolták magukat egy borsodi zsákfalu baromfifeldolgozójába
A Pi-Pi Kft. a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével korszerűsíti az üzemet.
-
Elektromos 4x4 városban, országúton, terepen: hol jön ki az előnye?
Mit is nyújt a négykerék-hajtás a mindennapokban az autósok számára?
-
Gesztenye-feldolgozó, pizzéria, repülőgyár, fémipari vállalat - négy cég, négy iparág és azonos kihívások (x)
Az E.ON sikeres hazai kkv-kal közös együttműködésben mutatja be, hogyan tud segíteni egy energiaszolgáltató a cégek versenyképességében.








