4 °C Budapest
zebra

Napi cukiság: adventi zebracsikó született a Budapesti Állatkertben

MTI
2024. december 20. 15:15

Adventi zebracsikó született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. Romy, a zebrakanca egy hete adott életet a kiscsikónak, amelyet délutánonként egy-két órára már a látogatók is megcsodálhatnak.

Bár az állatkerti kisállatok világra jövetelének legjellemzőbb időszaka a tavasz és a nyár, a téli hónapok sem telnek gyermekáldás nélkül a Fővárosi Állat- és Növénykertben - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel.

A zebracsikó december 12-én született, de az első napokban a látogatók szemei elől rejtve volt, hiszen a zebrák istállójának egy elkülönített terében tartózkodott az anyaállattal együtt. Egy hét elteltével engedték ki először a szabadtéri kifutóra, mostantól kezdve pedig, ha az időjárás engedi, a kora délutáni órákban rendszeresen kint fog tölteni egy kis időt a kifutóban, ahol a látogatók is jól megfigyelhetik.

A jövevényről még nem sikerült kétséget kizáróan megállapítani, milyen nemű, de a gondozók azt gyanítják, hogy nőstény, azaz kancacsikó. A névadásról később fognak dönteni. A felnőtt zebrákkal összehasonlítva sokkal borzasabb szőrzete normális jelenség, az ifjú zebrák ugyanis az első vedlésig jellegzetes csikószőrt viselnek.

A közlemény beszámol arról, hogy a kicsi sokat szaladgál és fickándozik a kifutóban, de még nem megy el hosszú időre anyja közeléből. Romy, az anyaállat 2008-ban született és 2010 óta él Budapesten. Tapasztalt anyának számít, hiszen az elmúlt tizennégy évben számos csikót nevelt fel sikeresen. Előző utódja, a 2023 májusában született Zuri jelenleg is a Budapesti Állatkert lakója. Ahogy Romy minden eddigi csikójának, a mostaninak is Zucchero, a 14 esztendős zebramén az apja.

JÓL JÖNNE 2,9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 899 096 forintot igényelnél 6 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 55 762 forintos törlesztővel a K&H Bank nyújtja (THM 12,82%), de nem sokkal marad el ettől az CIB Bank 56 914 forintos törlesztőt (THM 12,86%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Fővárosi Állat- és Növénykertben 1883 óta foglalkoznak zebrákkal, az első budapesti - és egyben az első magyarországi - zebracsikó 1930-ban jött a világra. Az idők során több különféle zebrafajt láthatott az Állatkert közönsége, jelenleg a Kelet-Afrikában őshonos alföldi zebrát, annak is a Böhm- vagy Grant-zebra néven ismert alfaját (Equus burchelli boehmi) mutatják be.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
Könnyek, sírás, meghatottság - így reagáltak, akik névre szóló dalt kaptak ajándékba (x)

Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.

Kihívásból lehetőség – Innováció a nyelvtanulásban gyerekeknek (x)

A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.

Sokkal több magyar gyereket bántanak így: igazi kegyetlen világ ez, bárki óriási bajba kerülhet

A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.

Jön az V. Mindset Meetup hétvégén, építs te is kapcsolatokat, ne maradj le! (x)

Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. december 20. péntek
Teofil
51. hét
December 20.
Sangría nap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Green Transition & ESG 2025
A Green Transition & ESG egy gyakorlatorientált konferencia
AI in Business 2025
Az AI-boom még nemhogy nem csengett le, hanem még csak most jön a java
Biztosítás 2025
A magyar biztosítási piac újabb kihívásokkal és lehetőségekkel néz szembe 2025-ben
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 9. 10:33