Végre kiderült, miért a magyar az egyik legboldogtalanabb nemzet a világon

Pénzcentrum: Mit jelent a boldogság a szociológiai megközelítésben?

Albert Fruzsina: A szociológiában a boldogság fogalma inkább a szubjektív jóllét és az élettel való elégedettség fogalmaihoz kapcsolódik, tehát hogy valaki mennyire érzi jól magát a saját bőrében, a saját életében, mennyire elégedett annak alakulásával. De szokták mérni a pillanatnyi boldogságot is: hogy ma, tegnap, vagy az elmúlt héten ki mennyire érezte jól, vagy rosszul, boldognak, szomorúak, vagy elégedettnek magát – ez inkább az adott pillanatnyi érzéseket foglalja össze, és nem tükrözi az általános, globális elégedettséget. A szociológiában egy általános szubjektív jóllét mellett az elégedettség  különböző dimenzióit is vizsgálják, pl. a családi kapcsolatokkal, a lakókörnyezettel, stb.

És mik azok a főbb tényezők, amik befolyásolják ezt az állapotot?

A befolyásoló tényezők közt egyéni és társadalmi tényezőket is találunk. Számít például a kor, bár bizonyos mérések alapján a fiatalabbak a legboldogabbak és aztán ez csökkenő tendenciát mutat, de  olyan kutatások is vannak, amelyek szerint a fiatalok és az idősek elégedettebbek az életükkel. Számítanak az anyagiak is: minél stabilabb valaki pénzügyileg, annál boldogabb, legalábbis egy pontig. Bizonyos szint fölött azonban már nem boldogít a vagyon. Persze, amikor az alapvető szükségleteiben hiányt szenved valaki, akkor nagyon fontos a pénz, és azért azt látni kell, hogy Magyarországon az embereknek elég nagy része él olyan életnívón, ahol még igenis beleszámítanak a jólétbe az anyagiak. Mi még azért nem igazán tartunk ott, hogy ez teljesen egy irreleváns legyen. De ha megnézzük a nyugati, gazdaságilag fejlett jóléti társadalmakat, az látszik, hiába növekszik folyamatosan a GDP, növekvő  jólétben élnek az emberek, mégsem boldogabbak. Tehát van ennek egy platója, és onnantól már más dolgok számítanak. Ilyen például a politikai közhangulat, mennyire érzik úgy, korrupt társadalomban élnek, milyen mértékű ráhatásuk van az ország ügyeire, mennyire elégedettek a munkahelyükkel.

Érdekes, mert a legutóbbi boldogságfelmérésben Magyarország mellett éppen Dél-Korea végzett a legrosszabb helyen, holott innen nézve az egy jóléti állam.

Igen, ez a jelentés is azt támasztja alá, hogy egy ponton túl már nem boldogít a pénz, ugyanakkor ebben az eredményben számtalan dolog közre játszhat: társadalmi egyenlőtlenségek, illetve mélyen gyökerező közös traumák – azt tudjuk, hogy az öngyilkosságok száma kiemelkedően magas ebben az ázsiai országban. Feltehetően ott is van rengeteg feldolgozatlan, kibeszéletlen, megoldatlan társadalmi trauma, és elemzések szerint ebben szerepe van az erkölcstelenek és korruptnak tartott politikai rezsimnek is.

Különböző adatok alapján nagyjából bejósolható egy adott országról, hogy hol fog szerepelni az adott évi boldogságtérképen, és ezek általában be is szoktak jönni, ám vannak bizonyos térségek, ahol boldogabbak, mint várható lenne, más országok meg épp boldogtalanabb.

Ennek mi az oka?

Ennek nagyon sokszor szerintem egyszerűen kulturális oka van. Nézzük meg Costa Ricát: nem gazdag ország, mégis boldogok, énekelnek, táncolnak, jól érzik magukat, fontos számukra a pezsgő társasági élet  – és csodás a környezetük, amiben élnek, meg sokat költenek az oktatásra is. Szemben velük itt van Magyarország, ahol a panaszkodás már-már életforma, boldogtalanok vagyunk az összes felmérés szerint, holott a paramétereink alapján jobban kellett volna szerepelnünk ezeken a felméréseken

Ezt a panaszkultúrát tanuljuk meg, ezt látjuk a szüleinktől, a nagyszüleinktől?

Igen, ezért mondom, hogy kulturális beágyazottsága is van a szubjektív jóllétnek. Szociálpszichológiából is azt tanítjuk, hogy nagyon nem mindegy, hogy állunk hozzá a dolgokhoz: nem véletlenül működik Amerikában sem a keep smiling attitűd. Ha mondogatod magadnak, hogy minden jó, az már fél siker, az már meghatározza az alap hozzáállást. Ha úgy tetszik megvezetik ezzel az érzékelésüket, másfelé irányítják a gondolataikat.

Én azt gondolom, hogy a pozitív attitűdön lehet tudatosan dolgozni, lehet erre figyelni egyéni szinten. Ha a jót keressük a napjainkban, az alapvetően meghatározza a hangulatunkat, és ez javíthatja a boldogságérzetünket.

Ha találkozunk valakivel, aki arról számol be, hogy minden rendben van az életével, akkor az már-már gyanússá válik. Persze erre vonatkozóan is vannak teóriák, a magyar történelemben elég sok félnivalója volt az áltagembernek: elhurcolják, megsarcolják, éppen ezért azt kellett mutatni, nincs nekünk semmink sem, nehogy elvegyék. De ez meg pont a hiányokra, a nincsekre helyezi a fókuszt, ami elképesztően romboló az egyén szempontjából.

Hiába látjuk az EU-s adatokból, hogy Magyarországon a társadalmi egyenlőtlenségek nagyjából közepes méretűek, az emberek nagy részének mégis az a megélése, hogy sokkal rosszabb a helyzet, és erre a rendszerváltás utáni állapotok csak ráerősítettek.  Az objektív helyzetünk nem olyan rossz, de a szubjektív viszont az, és az emberek egy része érzékeli az ország relatív pozíciójának a romlását is.

De azért van hova menekülni a rossz közhangulat elől. Milyen szerepet játszanak a baráti és családi kapcsolatok a boldogságérzetében?

Én az emberi kapcsolatokkal foglalkozom már 30 éve, így látom a változásokat. Nekem az egy nagy szomorúságom, hogy mondjuk a politikai hovatartozás képes családokat szétrobbantani, éket ver barátságok közé, és rombolja a mindennapi életminőségünket ezáltal. Hiszen tudományos kutatások is alátámasztják, hogy az emberi kapcsolatoknak óriási szerepe van a jó közérzetünkben, ezeknek a mennyisége és a minősége is fontos elem.

Melyik a fontosabb: a kapcsolataink mennyisége vagy a minőségük?

Tulajdonképpen mind a kettő. Gondolhatnánk, hogy a minőség, a kapcsolatok mélysége lényegesebb, ugyanakkor az is fontos, hogy sokféle, akár nem olyan elképesztően szoros barátunk, ismerősünk legyen. A sokszínű, sokrétű kapcsolati háló ugyanis sokféle erőforráshoz biztosít hozzáférést, hiszen az ember minden barátjától, minden családtagjától mást kap, és a személyiségének is más-más oldalához tud kapcsolódni.

Előnyös, ha vannak kevésbé szoros kapcsolataink is, azok valószínűleg tőlünk különbözőbb emberekkel kötnek minket össze, ez társadalmi integráció szempontjából is borzasztóan fontos. Látjuk az életüket, a problémáikat, ami a szélesebb társadalmi szolidalitásnak ágyaz meg.

Sajnos Magyarországon ezt nem nagyon segíti elő semmilyen intézményes dolog, még a lakókörnyezetek is szegregáltak, ha belegondolunk, és ugye az iskolarendszer meg brutálisan módon az. Ezek a nagy társadalmi rendszerek biztosíthatnának több lehetőséget arra, hogy egymástól nagyon különböző helyzetű emberek is összetalálkozzanak. Ez az egyik előnye az inkluzív oktatásnak is,  akár a fogyatékkal élő fiatalokra, akár más etnikumú emberekre gondolunk.

Jól látszik a működésünkön, hogy óriási hiány van szolidalitásból társadalmi szinten, és elképesztően bizalmatlanok vagyunk egymással szemben - ennek szintén lehetnek történelmi okai, gondoljunk az évtizedeken keresztül működő besúgórendszerre. Számtalan tudományos kutatás alátámasztja, hogy az, hogy az emberi közegünk milyen, nagyban meghatározza, hogyan vagyunk.

Van egy híres harvardi kutatás, ami több 1938-ban kezdődött és a leghosszabb ilyen kutatás, ahol két fiúcsapat életét követték végig, az egyik csoport jól szituált, rendezett közegből érkezett, harvardi diákokból, míg a másik csoport zűrös hátterű, hátrányos helyzetű fiatalokból állt. Sok egyéb mellett azt állapítotték meg, hogy alapvetően az emberi kapcsolatok, a jó család, a jó párkapcsolat, a barátok voltak azok, amiktől az emberek 70-80 évesen boldognak érezték magukat, és ezek a jó minőségű kapcsolatok az egészségüket is pozitívan befolyásolták. Tehát ezek a kulcsfontosságú tényezők az emberi boldogságban.

Hogyan befolyásolják a gyermekkori tapasztalatok és a családi minták a felnőttkori boldogságot?

Nyilván létezik egyfajta személyiségbeli prediszpozíció, de azért ezeknek a képességeknek egy jó része tanult – pontosan ezért tud olyan hosszan, évtizedekig, évszázadokig fennmaradni társadalmi szinten a pozitív és a negatív életszemlélet is.

Persze vannak ellenpéldák is, amikor egy gyerek éppen az ellenkezőjét teszi, mint amit a szülő, adott esetben sokkal nyitottabb, és ha azt látta, hogy a szüleinek nem voltak barátai, neki csak azért is lesznek. De azért ez a ritkább. Az esetek túlnyomó részében mintákat követünk.

A 80-as években készült kutatásokból tudjuk, hogy a magyaroknak nemzetközi összehasonlításban kevés barátjuk volt abban az időben, és a felnőtt lakosság több, mint harmadának nem is volt is egyáltalán barátja. Ez mostanra valamelyest javult, és már csak 20 százalék körül van azoknak az aránya, akik úgy nyilatkoznak, hogy egyáltalán nincs egy barátjuk sem.

A korábbi rossz adatokhoz nyilván köze lehetett a besúgórenszernek is, de azt is látni kell, hogy a barátságok akkoriban sok esetben instrumentális jellegűek voltak, amolyan érdekbarátságok, azt nézték, mit tud az illető nekem elintézni, miben tud segíteni, és nem az érzelmi támogatásról szóltak. Ebben az időszakban a munkahelyi barátságoknak fontos szerep jutott.

De az kijelenthető, és ma is érvényes megállapítás, hogy Magyarország kapcsolathiányos társadalom, az idős kor és az alacsony iskolai végzettséggel is megfogható rossz társadalmi helyzet a kapcsolati hiányokat is valószínűsíti. Emellett a felmérésekből úgy tűnik, van egy olyan réteg, aki kapcsolódna, de nem tud szoros kapcsolatokat kialakítani.

Ez miért van így?

Ebben az iskolának is nagy szerepe lehet, mert mint barátszerző közeg is nagyon fontos. Ha ott valaki véletlenül kimarad, „kiesik a pikszisből”, valamiért nem tud kapcsolódni a kortársaihoz, akkor annak lehetnek hosszú távú negatív következményei. Aztán rengeteg kamasz életében van olyan időszak, amikor rettenetesen szeretne kapcsolódni a kortársaihoz, de egyszerűen nem tud. És persze nagy kérdés, hogy mit kezd ilyenkor magával, Ha kudarcosak a hús-vér kapcsolatai, elképzelhető, hogy inkább hagyja is őket és máshol kapcsolódik, rácsúszik például a virtuális világra, ami még inkább elzárja a kortársaitól akár hosszú évekre is.

Kell egy alap közeg, színtér, ahol kialakulhatnak jól működő kapcsolataink, ez rendszerint a család, de sajnos az is éppen változóban: egyre kisebb a háztartások mérete, egyre kevesebb gyerek születik, kevesebb a testvér, az unokatestvér, és a viszonyok is egyre zűrzavarosabbak. Sok a mozaikcsalád, ami lehetne egy óriási plusz,– de a valóság ennél azért sokkal árnyaltabb és sok esetben nem működnek a családok problémamentesen.

A tartós, jó kapcsolatok kialakításához és fenntartásához nemigen kapnak az emberek intézményes támogatást, szintes semmi sem segíti abban az embereket, hogy eredményesebben menedzseljék a kapcsolataikat, legyen az akár párkapcsolat, vagy akár szülő-gyerek viszony.  Létezik ugyan családterápia, de nagyon nehéz hozzáférni, a szociális ellátórendszeren keresztül térítésmentesen elérhető formában legtöbbször csupán a krízisintervencióról szól. Sok családi kapcsolatot meg lehetne menteni, de ehhez több segítségre van szükségük az embereknek.

De szerinted elfogadnák az emberek a segítséget, ha tálcán nyújtanák nekik?

Hát igen, biztos sok helyen van stigmája a mentálhigiéniás szolgáltatásoknak, de azért jelentős probléma a hozzáférhetőség is.

Ez szerintem egy nagy probléma, amin viszont lehetne változtatni, vagy lehetne erről sokkal-sokkal többet beszélni, főleg egy korban, amelyben az elmagányosodás lassan járvány lesz, amivel már a WHO is kiemelten foglalkozik és az EU is kutat. Ennek az az oka, hogy aki magányos, az nem boldog. Arról nem is beszélve, hogy ez a jelenség iszonyatosan nagy egészségügyi kockázatot rejt magában, hiszen a magány depresszióhoz és más betegségekhez vezet. Ezek mind nagyon komoly rizikótényezői nem csak a boldogtalanságnak, hanem konkrétan az egészséges életnek is.

Mást nevezünk ma boldogságnak, mint amit 10-20 vagy akár 50-100 éve? Máshol keressünk 2024-ben a boldogságunkat?

Igen, a boldogság fogalma nagyon is korhoz, társadalmi kontextushoz kötött dolog, ezek a társadalmi attitűdök az elmúlt évtizedekben azért nagyon sokat alakultak, változtak, főleg az elvárásaink. Egye részük abszolút légből kapott, semmi közük a valósághoz, amiben hibás az a social média is, amelyik olyan képet fest a felhasználóknak, ami nem valós, hiszen a problémákról, a rossz napokról hallgat. Ez is óriási nyomást helyez az emberekre, miután megnézik mások tökéletesnek hitt életét, a saját tökéletlenségükkel nem lesznek elégedettek, nem lehetnek boldogok.