2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 3,7, naptárhatástól megtisztítva 4,1%-kal meghaladta az előző év azonos időszakit.
Őrült árak a Vörösmarty téri karácsonyi vásárban: 7000 a lángos, 8500 a pörkölt, 4000 a kürtős kalács
Péntek délelőtt megnyitott a Vörösmarty téri karácsonyi vásár, amely idén is a Vörösmarty Classic Xmas nevet viseli, és december 31-ig várja a látogatókat. A Pénzcentrum szerkesztősége már a nyitáskor körbenézett, hogy első kézből számolhasson be a kínálatról és az árakról. A forralt bor 1450 forintba, a prémium bor pedig 800 forintba kerül decinként, a rumos forró csoki ára 3200 forint. Bár az ételek árai nem szálltak el látványosan a tavalyihoz képest, egy sima lángos így is 2300 forintba, a lazacos 7 ezer forintba, míg a gulyásleves 5500 forintba kerül. A kürtős kalács alapára 2700 forint, aki azonban az összes extrát kéri hozzá, annak 4 ezer forintot kell fizetnie érte.
Ma délelőtt, azaz november 15-én 11 órakor megnyitott a Vörösmarty téri karácsonyi vásár. Vörösmarty Classic Xmas elnevezásű rendezvény december 31-ig várják a látogatókat.
A vásárral minden évben foglalkozunk, elsősorban munkaerőtoborzás és a kinti árak kapcsán. Ahogy az lenni szokott, az árak idén is keményen odavágnak: a Pénzcentrum szerkesztősége kiment nyitásra, hogy körbe nézzünk és beszámoljunk a hangulatról.
Az alábbi italárakkal találkozhatunk:
- forralt bor 1450 forint /3dl
- prémium bor 800 forint/dl
- forró csokoládé 1650 forint/3dl
- rumos forró csoki 3200 forint/2 dl
- rostos, szénsavas üdítő 1000 forint/5dl
- tea 1200 forint /3dl
- pálinka 3000 forint/ 3cl
- dobozos Borsodi 1500 forint
- ásványvíz 800 forint
Az ételek árai a tavalyi színvonalhoz képest látványosan nem emelkedtek:
- sima lángos: 2300 forint
- gulyásleves: 5500 forint
- harcsafalatok burgonyával, majonézzel: 6900 forint
- liba/kacsacomb steak burgonyával: 8900 forint
- grill csirke 5900 forint
- rántott csirkemell 5000 forint
- magyaros grill szendvics: 6500 forint
- libamáj: 8500 forint
- vörösboros marhapörkölt tócsnival: 8500 forint
- rántott hagymakarika: 4000 forint
- kacsaburger 8900 forint
- töltött káposzta, 2db, tejföl: 6500 forint
- fokhagymás sertés flekken: 5500 forint
- bárány csülök: 8500 forint
- párolt zöldségek: 3500 forint
- parasztburgonya: 2900 forint
- steakburgonya: 2900 forint
- tócsni, sima: 2500 forint
- savanyúság 1500 forint
- szelet kenyér: 300 forint
Desszertek is vannak szép számmal, az alábbi árakon
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
- gőzgombóc: 3000 forint
- csokoládé szuflé: 3000 forint
- töltött kürtőskalács: 2700 – 4000 forint
- sült gesztenye 2500 forint/10 dkg
- rétes: 2000 forint
Nem halnak éhen a vásárban azok sem, akiknek nincs bő lére eresztve a tárcájuk, árulnak ugyanis a téren napi menüket is 1600 forintért – tavaly 1500 volt. Ezt persze sok helyen nem verik nagy dobra, pedig központi előírás, hogy a magyar vásárlóknak ennyiért is muszáj meleg fogást kínálniuk az árusoknak.
Képek: Gosztola Judit
Horgászok, figyelem! Limitált lehetőség élesedett: tagságot kínál Pest megye egyik legcsodásabb tava
Limitált létszámú tagfelvételt hirdetett meg Budapest agglomerációjának egyik kedvelt horgásztavára, a Dunakeszi Kavicsbányatóra.
Most bárki ajándékozhat személyre szóló dalt karácsonyra bármelyik szerettének. A SONG4U a mesterséges intelligenciát és személyes történeteket ötvözve készít egyedi dalokat.
A Wörtering matricák megkönnyítik a nyelvtanulást a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek.
A "Pisztrángok, szevasztok!" című könyv az online zaklatás és egyéb digitális veszélyek témáját járja körül, különös tekintettel a 7-12 éves korosztályra.
Balogh Petya: Ennyi lelkes, inspirált fiatalt egy helyen még nem is láttam életemben.
-
Vásárlásra vagy felújításra költenéd a lakástakarékot?
Mennyire ismered a lakás-előtakarékossági lehetőségeket a többi megtakarítási formához képest?
-
Béren felüli juttatások 2025: így változhat a cafeteria
A Multi-Pay szakértői szerint a vállalatok jelentős része nem tudja hatékonyan működtetni a béren felüli juttatások rendszerét.