A fesztiválipar komoly kihívásokkal néz szembe, amelyek hátterében összetett okok állnak - mondta Kádár Tamás.

Október 10. és 27. között, 18 napig tart idén az őszi Étterem Hét. Országszerte több mint 180 étterem várja kedvező, fix árú menüsorokkal azokat, akik asztalt foglalnak a rendezvényre. Számos résztvevő étterem a magyar gasztro szakkiadványok szerint a Top100-ba tartozik – közülük tízen szerepelnek a Michelin ajánló katalógusában is. Az idei őszi Étterem Héten tehát „meg lehet kóstolni” a magyar vendéglátás elitjét, legjavát. Szeptember 25- től a www.etteremhet.hu oldalon lehet előzetesen bejelentkezni a vendéglőkbe, amit érdemes időben megtenni, hiszen a minőségi vendéglátás érdekében a helyek idén is csak korlátozott számban lesznek elérhetőek.
Még soha ennyi Michelin-ajánlással rendelkező étterem nem kínálta a menüsorát az Étterem Héten, mint most októberben. A résztvevő elit éttermek: Costes Downtown, Hoppá! Bistro, Lokal47 (Kéthely-Balaton), Macok bisztró (Eger), Mák étterem, Moszkvatér bisztró, Spago by Wolfgang Puck, UMO Restaurant, Végállomás Bistro & Wine (Miskolc), Zip’s (Miskolc).
Ez a 18 nap rendkívüli lehetőséget nyújt arra, hogy kedvező áron lehessen megízlelni a magyar gasztronómia csúcsán lévő vendéglők különleges kínálatát. A résztvevő éttermek kifejezetten a rendezvényre állítják össze válogatott alapanyagokra épülő, gondosan megkomponált 3 fogásos menüsoraikat, amelyeket egyedi, fix áron kínálnak.
Az árak nem nőttek a tavaszi szezon óta, így a top kategóriában 5 900 forinttól, a prémium kategóriában 7 900 forinttól, az exkluzív besorolású éttermekben pedig 9 900 forinttól lehet elérni a menüket, szervizdíjjal együtt.
Akik az elmúlt időben rendszeresen látogatták a rendezvényt, tudják, hogy az Országos Étterem Héten kínált menüsorok kiváló minőségű és sok esetben különleges, ritka alapanyagokra épülnek – ez októberben is így lesz. Általában kifejezetten ritka és különleges fogások is bekerülnek a kínálatba. Néhány ezek közül: kakasgulyás, fácánesszencia, bárány consommé bárány raviolival, rántott malacfül, hortobágyi Angus rib-eye steak, Wagyu marha, őz carpaccio, szarvas bélszín, BBQ lazac, Szent Jakab kagyló, vörös tonhal, mákos gubás tiramisu, csokoládé szarvasgombával.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 19 899 074 forintot 20 éves futamidőre már 6,42 százalékos THM-el, havi 145 468 forintos törlesztővel fel lehet venni az UniCredit Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,93% a THM, míg a MagNet Banknál 6,87%; az Erste Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,00%, a K&H Banknál pedig 7,28%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Néhány étterem szintén kedvező, kiegészítő felár ellenében még szélesebb választékot is kínál, így az Étterem Hét színvonala idén ősszel tovább emelkedik. Az esemény kizárólag előzetes asztalfoglalással látogatható, amire a www.etteremhet.hu weboldalon van lehetőség. A weblap szeptember 25-én reggel 06:00 órakor indul. Érdemes minél korábban felkeresni az asztalfoglalási oldalt, mert a foglalható helyek száma limitált. A programban részt vevő vendéglők ugyanis különleges eseményként tekintenek az Étterem Hétre: a foglalási lehetőségek kialakításakor figyelembe veszik az adott étterem nagyságát, az átlagos forgalmat az adott időpontban, és ehhez igazítják a fogadható vendégek maximális számát.

Brutál gázsit vághat zsebre budapesti koncertjeiért a Metallica: hihetetlen, mi lehet a szerződésben
A Metallica budapesti koncertjeinek szerződéses részleteit nem árulják el a szervezők, de kiderült, hogy a zenekar gázsija helyszíntől függően 1,5–2,2 millió dollár.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.


