Október 10. és 27. között, 18 napig tart idén az őszi Étterem Hét.
Horror jegyárak a budapesti Iron Maiden koncertre: 100 ezer forintnál drágább belépők is vannak
Mélyen a zsebébe nyúlhat, aki szeretne ott lenni az Iron Maiden jubileumi turnéjának budapesti nyitányán. Akkora az érdeklődés, hogy máris újabb időpontot hirdettek meg, így dupla bulival indítja nálunk a zenekar a turnét.
Mint arról néhány napja a Pénzcentrum is beszámolt, jövő májusban ismét Budapestre érkezik a fennállásának 50. évfordulóját jövőre ünneplő brit heavy metal zenekar, az Iron Maiden. A brit rockerek immár tizenötödször jönnek Magyarországra, hogy egy - az ígéretek szerint - igazi klasszikus programmal kápráztassák el a magyar rajongókat.
Most azonban nagyon úgy néz ki, hogy a tizenötödik alkalom mellé egy tizenhatodik is társul, ugyanis éppen ma nyitották meg az elővételes jegyvásárlás első szakaszát, és az első, május 27-i koncertre néhány óra alatt elfogytak a jegyek. A Papp László Budapest Sportarénába meghirdetett koncertre hatalmas az érdeklődés, így az együttes úgy döntött, hogy másnap, május 28-án ráadás bulin is fellépnek a magyar fővárosban.
Úgy tűnik, hogy a Maiden magyar rajongói készséggel kifizetnek tehát bármilyen jegyárat, olvasóinktól kapott képeken ugyanis jól látszik, hogy itt is mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, ha meg akarjuk nézni a heavy metal nagy öregjeit.
Mint a fenti ártáblázatból is láthatjuk, a legolcsóbb ülőhelyek 19 ezer forintba kerülnek, és a határ a csillagos ég: a legdrágább ülőhelyekért ennek a másfélszeresét, 33 ezer forintot is elkérhetnek. Ami a képen pedig nincs is rajta: az állóhelyek 30 ezer forintba kerülnek, és ez természetesen csak korlátozottan elérhető.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A legdrágább ár, a Trooper VIP Csomag is elérhető természetesen, az elérhető információk szerint ez sorban állás nélküli bejutást, a merch-pulthoz történő gyorsabb hozzáférést jelent. Emellett kiemelten jó helyről láthatjuk a koncertet is.
Nekik osztogatná el giganyereményét az Ötöslottó nyertese: nem csak a családnak jut a milliárdokból?
A nagyvonalúság nem ritka a nagy összeget nyerő játékosok körében.
A legeltetés szó hallatán mindenkinek többnyire az alföldi legeltetés, a puszta, a Hortobágy jut eszébe, nem pedig a Balaton, vagy az erdős-fás-dombos vidékek.
Nyílt homoktövis élményszüretet hirdet augusztus-szeptemberre egy Tápió-vidéki, többszörösen díjazott gazda.
A filmvilág szerelmeseinek nyújt különleges szórakozást egy új társasjáték, amely egyszerre teszteli a filmismereteket és teremt gyorsan oldott légkört baráti összejöveteleken.
Az idén októberben harmadszorra elinduló Launchpad programról Kövesdi Gáborral, a Brancsközösség alapítójával beszélgettünk.
-
Az állami nyugdíjat milyen megtakarításokkal egészíted majd ki?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
Ezeket kell megtenned, hogy még nagyobb biztonságban legyenek a fizetési adataid és a pénzed
Cikksorozatunk második részében mutatjuk az alapvető lépéseket.
-
Mikor kezdjünk el a nyugdíjra készülni?
Ha időben elkezd gondoskodni önmagáról, azzal biztosíthatja az időskori megélhetését.
-
A nyugdíjra készülve ennyi adó-visszatérítést lehet igényelni
Arra keressük a választ, hogy olvasóink az állami nyugdíjat milyen egyéb megtakarításokkal tervezik kiegészíteni.
-
Megérkezett az üzleti laptopok következő generációja (x)
Az adatbiztonság mellett eljött az intelligens megoldások kora.
-
100 milliós támogatás a Lidltől a Heim Pál Gyermekkórháznak (x)
A vállalati stratégia része a társadalmi felelősségvállalás.